hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

APEH-vizsgálat: feketén dolgoztak az adóhatóság biztonsági őrei?

  • HavariaPress

Az adóhatóság maga is vizsgálja, hogy valóban feketén dolgoztak-e a kaposvári APEH-kirendeltség épületének biztonsági őrei.



A HavariaPress úgy tudja, a kérdéses dolgozókat egy pécsi cég foglalkoztatja, amely alvállalkozásban kapta meg a munkát, és augusztus óta irányítja az őrzés-védelmet. A dolgozóknak állítólag hetekig nem volt szerződésük, végül ősszel kapták meg a visszadátumozott megállapodást. A szerződésben az szerepelt, hogy a megemelt óradíjba belefoglalták a szabadságolási pénzeket: tehát aki nem dolgozott, nem kapott pénzt a szabadsága idején és az ünnepnapokon sem.

A szerződés állítólag azután született, hogy a cég kapott egy nagyobb összegű bírságot a szabálytalanságok miatt. Ezután azonban a cég egy olyan bejelentőlapot íratott alá a dolgozókkal, ami alapján lemondanak a munkaviszonyukról, a járulékok fizetése a jövõben őket terhelik; a fizetésüket azonban továbbra is kapják - feketén. Hét dolgozó aláírt, mert ragaszkodtak az állásukhoz, a többiek december 10-ig kaptak haladékot a döntésre. A pécsi cég állítólag egy lakótelepen van bejegyezve, és munkaerő-kölcsönzéssel is foglalkozik. A dolgozók az eljárás szabályosságát firtatva levélben fordultak az APEH Dél-Dunántúli Igazgatóságához, a nyilvánosság elõtt viszont egyikük sem mer beszélni az ügyrõl, mert féltik az állásukat - tudósít a hírügynökség.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink