hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Egy őrző-védő cég mintegy 500 alkalmazottat rejtett el az APEH elől

  • MTI

Egy alkalmazottait feketén foglalkoztató őrző-védő cégcsoportra bukkant az adóhatóság Észak-Magyarországon. A cég mintegy félezer alkalmazottja után eddig nem fizetett járulékot, most 150 millió forint bírságra számíthat - tájékoztatta Tóth István Ferenc, az Apeh Észak-magyarországi Regionális Igazgatóságának szóvivője.

Adóhatósági ellenőrzés során derült fény arra, hogy egy 2005-ben alakult, több vállalkozásból álló biztonsági szolgálat mintegy 500 dolgozója után semmiféle járulékot nem fizetett - ismertette a részleteket a szóvivő. 


A vállalkozások telephelyei az észak-magyarországi régió három megyéjének - Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád - több településén működtek, "jellemzően nem kötődtek egy helyszínhez sem". Az adó- és járulékterhek kikerülése érdekében egy olyan "szabályszerűnek látszó" konstrukciót hoztak létre, amelyben megvalósult az emberek adómentes foglalkoztatása oly módon, hogy a szándékosan megbonyolított alvállalkozói láncolatban elveszett a személyeket foglalkoztatók kiléte. Így kívánták elérni, hogy tevékenységüket látszólag "alkalmazott hiányában jogszerűen végezzék járulékfizetési kötelezettség nélkül". 


Az alkalmazottak dolgoztak, egyenruhát viseltek, fegyvert kaptak, majd hó végén fizetést, de a bejelentésük sehol nem történt meg, így az adóhatóság előtt az ellenőrzések lefolytatásáig láthatatlanok voltak - mondta Tóth István Ferenc.


A meg nem fizetett járulék és adó mértéke eléri a 187 millió forintot, a több vállalkozásból álló gazdasági csoportot emiatt várhatóan 154 millió forintra büntetik.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Rokkantsági járadék

Széles Imre

tb-szakértő

Beruházás bérleti díj fejében

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink