Tokaj-Hegyalján vizsgálódott a Nébih

  • MTI

Néhány szabálytalanság – mint például a termékkísérő dokumentum hiányos vezetése, valamint nem nyomon követhető, hibás jelölésű termék – ellenére megnyugtató eredményt hozott a Tokaj-hegyaljai borvidéken található borkimérő egységek vizsgálata – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) hétfőn az MTI-vel.

A közlemény szerint a tokaji borvidék turisztikailag kiemelt helyszínein termelői borkimérést végző egységeket, valamint vendéglátóhelyek bor- és alkoholos italkínálatát ellenőrizte a Nébih májusban. Az akcióban a hatóság emberei többek között arra összpontosítottak, hogy a forgalmazott borászati termékek és alkoholos italok élelmiszer-biztonsági szempontból megfelelők-e, továbbá a termékek minősége, nyomon követhetősége, valamint a helyszínek higiéniai állapota megfelel-e a jogszabályi előírásoknak.

A hivatal a kiválasztott 18 ellenőrzött helyszínen 51 tétel hazai előállítású bort vizsgált, ezek minden esetben megfelelőnek bizonyultak.

Ezen felül 150 borászati termék érvényes forgalomba hozatali azonosítóját is ellenőrizték a Nébih Navigátor alkalmazással. Az ellenőrzött tételek mindegyike megfelelt.

Hozzátették, hogy a szeszes italoknál fontos feladat az esetleges házipárlatok forgalmazásának azonosítása. A hatóság 10 esetben végzett helyszíni vizsgálatokat és méréseket, minden tétel megfelelő volt.

A hatóság vizsgálta továbbá az egységek higiéniai megfelelőségét, a személyzet egészségügyi alkalmasságát is. Tizenhét helyszínen a higiénia körülmények megfelelők voltak, egy esetben azonban figyelmeztetni kellett az előállítót az alapos takarításra, és a tartályok rendszeres tisztítására. A borkimérő egységek alkalmazottai 7 esetben nem tudták hitelt érdemlően igazolni az egészségügyi alkalmasságukat.

Egy esetben elrendelték a jelöletlen termék megsemmisítését, egy-egy alkalommal pedig intézkedni kellett a termékkísérő dokumentum hiányos és pontatlan vezetése, valamint nem nyomon követhető, hibás jelölésű termék miatt. Utóbbinál 646,5 liter borászati termék zárolását rendelte el a hatóság.

Egy további vizsgálatnál megállapították, hogy az ellenőrzött termelő pincekönyvi bizonylatolása eltért a pincében található valós készlettől. Az ügyfél 744 liter palackozott bor értékesítését nem adminisztrálta (szakmai-jövedéki nyilvántartásban), így az a készletnyilvántartásban továbbra is szerepelt, annak ellenére, hogy már nem volt a birtokában.

A feltárt szabálytalanságok miatt az ellenőrök négy esetben indítottak eljárást, a bírságok kiszabása folyamatban van. Az azonnal javítható hiányosságokat az érintettek a hatóság felszólítására már az ellenőrzés idején megszüntették.

Az akció során a hatósági felügyelők azt tapasztalták, hogy a kisebb termelők is sok esetben használják a korszerű technológiával rendelkező Közösségi Infrastruktúra Központok szolgáltatásait, amelyekkel jó minőségű mustot, bort, pezsgőt állíttatnak elő.

A vizsgálat eredménye megnyugtató, hiszen élelmiszer-biztonsági és országimázs szempontból is rendkívül fontos, hogy a sokakat vonzó borvidéken kizárólag biztonságos borok kerüljenek a poharakba – olvasható a Nébih közleményében.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Repülőjegy harmadik országbeli munkavállalónak

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Készpénzfizetési határ túllépése nem kapcsolt vállalkozások esetén

dr. Juhász Péter

jogász-adószakértő

HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt.

Áramkereskedelem

Tüske Zsuzsanna

vámszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 június
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink