hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Sűrűbben indulnak szeptember elsejétől a BKK járatai

  • MTI

Ismét a tanítási időszakban érvényes, a nyárinál sűrűbb menetrend szerint közlekednek a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járatai szeptember 1-jétől – közölte a vállalat pénteken az MTI-vel.

A közlemény alapján hétfőtől sűrűbben jár a 81-es trolibusz és kényelmesebb lesz a közösségi közlekedés Zuglóban, az 50-es villamos vonalán pedig ezentúl csak CAF-szerelvények közlekednek majd.

A megnövekedett utasforgalom kiszolgálására a 160-as autóbusz délután csúcsidőben sűrűbben, 20 perc helyett 15 percenként közlekedik hétfőtől – tették hozzá.

A BKK és a MÁV-csoport együttműködésének köszönhetően a 218-as autóbusz a dinamikusan fejlődő Üröm és Pilisborosjenő felé közlekedik a solymári áruház helyett, valamint az Aranyvölgy vasútállomásra érkező, illetve onnan induló vonatokhoz hangoltan alakították ki a menetrendet, javítva ezáltal Üröm és Pilisborosjenő elérését.

Mint írták, a solymári Auchan áruházhoz a 800-as, a 820-as, a 821-es és a 830-as buszokkal lehet eljutni, amelyek szintén sűrűbben járnak majd.

A 64-es buszcsalád járatai szintén sűrűbben térnek be a solymári vasútállomáshoz a vonatokhoz csatlakozva, így könnyítve a gyors, közvetlen kötöttpályás eljutást Budapest belvárosába Solymár, Budaliget és Pesthidegkút térségéből – közölték.

Elindult a 274-es jelzésű Csobajbusz is, amely a 31-es buszhoz, a H8-as és a H9-es hévekhez is csatlakozást biztosít megkönnyítve az eljutást a város számos pontjára.

A Keleti pályaudvar felújítása miatt szeptember 20-ig a BKK a 37E vonatpótló expresszvillamos bevezetésével és járatsűrítésekkel segíti a vonattal fővárosba érkezők közlekedését.

A pályaudvar lezárása miatt a 2-es metró szeptember 1-jétől hétköznapokon, a reggeli csúcsidőszakban sűrűbben közlekedik – áll a közleményben.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

42-es eljáráskódú vámkezelés

Tüske Zsuzsanna

vámszakértő

Kapcsolt vállalkozás II.

dr. Buzády Csongor, LL.M. (Berlin)

ügyvéd, vállalatfinanszírozási szakjogász

Buzády és Udvari Ügyvédi Iroda, partner

Gépkocsi-költségtérítés

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 január
H K Sze Cs P Sz V
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Együttműködő partnereink