hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

A méhészeti ágazat támogatását célzó pályázatot hirdetett meg az Agrárminisztérium

  • adozona.hu

Az Agrárminisztérium 10 milliárd forint keretösszeggel meghirdette a méhek állatjóléti támogatását – jelentette be Nagy István tárcavezető, olvasható a kormány.hu-n.

A támogatási konstrukció kizárólag a nyilvántartásban szereplő méhészek számára lesz elérhető. Különösen fontos feltétel, hogy az igénylő a támogatási kérelem beadását megelőzően, legalább 3 éve a tartási helyek, a tenyészetek és az ezekkel kapcsolatos egyes adatok országos nyilvántartási rendszeréről szóló rendeletben bejelentett és nyilvántartott méhtenyészettel rendelkezzen.

A felhívás alapján támogatott tevékenység betartásáért – így a méhcsaládonként évente egy alkalommal 4 kg méz visszahagyására vonatkozó kötelezettség teljesítéséért – 15 eurónak megfelelő forintösszeg/méhcsalád/év támogatásban részesülhetnek az érintettek – emelte ki Nagy István.

A miniszter kitért arra is, hogy a támogatás kötelezettségvállalási időszaka 2022. július 1-jétől 2024. december 31-éig tart. A kérelmek benyújtására 2022. június 20. és 2022. július 19. között van lehetőség.

A pályázati felhívás a www.palyazat.gov.hu oldalon elérhető.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi szolgáltatás könyvelése, bevallása

Tüske Zsuzsanna

vámszakértő

Engedményezés

Pölöskei Pálné

adószakértő

Engedményezett követelés

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2022 december
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1
hirdetÉs