hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Történelmi magasságokba szökött a lakáshitelüket előtörlesztők aránya

  • adozona.hu

A gazdasági válságokban az emberek igyekeznek megszabadulni a felgyülemlett tartozásaiktól – a pandémia kezdete óta korábban nem látott magasságokban van a lakáshitelek előtörlesztése. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu hitelszakértője szerint az új hitelek iránti kereslet drasztikus csökkenése miatt év végére, jövő év elejére nyolc év után ismét nettó törlesztővé válhatnak a magyar családok a lakáshitel piacon.

Hiába a moratórium vagy épp a kamatstop, az emberek igenis racionálisan gondolkodnak a gazdasági válságokban. Ezt jelzi Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu hitelszakértője szerint az, hogy koronavírus járvány beköszönte, s az erre válaszul meglépett általános hiteltörlesztési moratórium bevezetése óta történelmi magasságokba emelkedett a piaci lakáshiteleken belül az előtörlesztések aránya. Míg a korábbi években a tőketörlesztésen belül általában 35-45 százalékot tett ki az előtörlesztések részaránya, addig a moratórium bevezetése óta folyamatosan az ügyfelek által a lakáshitel tartozások után befizetett összeg (a törlesztett bruttó hitelállomány) 50 százalékát rendre meghaladja az előtörlesztések összege.

A tendencia 2022-ben is folytatódott, amikor pedig már nem védte az adósokat az általános moratórium. Ebben az időszakban elsődlegesen a kamatok emelkedésétől való félelem vezérelhette az ügyfeleket arra, hogy a szerződésekben szereplő tőketörlesztésen felül további előtörlesztést hajtsanak végre, vagy végtörlesztéssel lezárják a hitelszerződést. A csúcsot 2022 első negyedéve hozta, amikor tőketörlesztésre befizetett 158 milliárd forintnak több mint 60 százaléka a rendes törlesztésen felüli visszafizetés volt. A BiztosDöntés.hu szakértője szerint az előtörlesztési hajlandóság ugyan a III. negyedévben az energiaárak növekedése és az infláció meglódulása miatt ugyan csökkent, de 55,3 százalékos mértéke még így is rendkívül magas – 2020. IV. negyedéve előtt nem is volt példa ilyen magas előtörlesztésre.

Gergely Péter a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatait értékelve arra hívta fel a figyelmet, hogy 2022 III. negyedévében az ügyfelek által befizetett 149 milliárd forintnyi tőketörlesztés összege már közel 70 százalékát tette ki annak a 216 milliárd forintnak, amennyi piaci lakáshitelt az érintett negyedévben felvettek az ügyfelek. A BiztosDöntés.hu szakértője szerint 2022 egészére jellemző az, hogy a hitelek visszafizetése igen magas szinten áll ahhoz képest, amennyi új lakáskölcsönt vesznek fel a családok. Miután egyértelműen látszik a hitelpiac lassulása – a megugró hitelkamatok miatt visszaeső keresletben az idei év 10. hónapjában a 2021 októberi folyósítás alig több mint 55 százalékát, 59,5 milliárd forintnyi lakáshitelt tudtak csak az ügyfelekhez kihelyezni a bankok - Gergely Péter szerint akár már 2022 IV. negyedévében, vagy a jövő év elején akár nettó törlesztővé is válhat a lakosság a lakáshitel piacon. Ilyenre – amikor a kölcsönök visszafizetésének összege meghaladta az új hitelek folyósítását – utoljára 2015-16-ban volt példa – emlékeztetett a BiztosDöntés.hu hitelszakértője.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink