hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Növekvő kibertámadási hullám sújtja Németországot, a zsarolóvírusos esetek száma tíz százalékkal emelkedett

  • MTI

Tovább romlott a németországi kiberbiztonsági helyzet a német szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) és a belügyminisztérium éves kiberbűnözési helyzetjelentése alapján – közölte az MTI.

A „Bundeslagebild Cybercrime 2025” jelentés szerint Németország továbbra is a világ egyik legfontosabb célpontja a kiberbűnözők számára: 2025-ben 1041 zsarolóvírusos és adatzsarolással összefüggő kibertámadást jelentettek a hatóságoknak, ez mintegy 10 százalékos növekedés az előző évhez képest. A hatóságok tavaly összesen csaknem 334 ezer kiberbűncselekményt regisztráltak, ezen belül a külföldről elkövetett támadások száma meghaladta a 207 ezret. A belföldi esetek száma ugyan enyhén csökkent, de a külföldi hátterű támadások száma tovább nőtt.

Alexander Dobrindt német belügyminiszter a jelentés ismertetésekor azt mondta: Oroszország továbbra is a német hatóságok fókuszában áll, és az Ukrajna elleni háború kezdete óta jelentősen megszaporodtak az orosz térségből kiinduló kibertámadások.

Martina Link, a BKA alelnöke szerint Németország „rendszeresen a világ legfontosabb kibertámadási célpontjai közé tartozik”.

 

vírus, kibertámadás, zsarolóvírus
Növekvő kibertámadási hullám sújtja Németországot, a zsarolóvírusos esetek száma tíz százalékkal emelkedett – a kép illusztráció
Forrás: Pixabay_Gerd Altmann

 

A dokumentum szerint a zsarolóvírusos támadások mintegy 90 százaléka kis- és középvállalkozásokat érintett. A támadók átlagosan 456 ezer dollárnak megfelelő váltságdíjat kaptak azoktól az áldozatoktól, akik fizettek, ami 65 százalékos növekedés az egy évvel korábbi átlaghoz képest. Ugyanakkor a fizetési hajlandóság csökkent: 2025-ben az érintettek mindössze hét százaléka fizetett váltságdíjat, szemben az előző évi kilenc százalékkal.

A helyzetjelentés szerint a kiberbűnözők egyre gyakrabban alkalmaznak mesterséges intelligenciát, amely csökkenti a technikai belépési küszöböt és hatékonyabbá teszi az adathalász támadásokat, a rosszindulatú szoftverek fejlesztését és a sérülékenységek felkutatását. A BKA szerint a generatív MI segítségével a támadások gyorsabban, nagyobb mennyiségben és meggyőzőbb formában hajthatók végre.

A jelentés kitér arra is, hogy a túlterheléses (DDoS) támadások száma 25 százalékkal nőtt a Deutsche Telekom hálózatán, miközben a politikai motivációjú „hacktivista” akciók 224 százalékos emelkedést mutattak. A támadások jelentős részét a német Ukrajna-politikával összefüggésben hajtották végre oroszbarát csoportok.

A német informatikai biztonsági hivatal (BSI) és a tartományi, illetve szövetségi bűnmegelőzési szervek felmérése szerint a német internethasználók 11 százaléka vált valamilyen kibercselekmény áldozatává az elmúlt egy évben. Az érintettek egyharmada pénzügyi veszteséget is elszenvedett. A leggyakoribb esetek az online vásárlási csalások, az adathalászat és az online banki visszaélések voltak.

A Bitkom digitális iparági szövetség becslése szerint a kibertámadások által okozott gazdasági kár 2025-ben elérte a 202,4 milliárd eurót Németországban, ami 24 milliárd eurós növekedés az előző évhez képest (https://www.bka.de/SharedDocs/Downloads/DE/Publikationen/JahresberichteUndLagebilder/Cybercrime/cybercrimeBundeslagebild2025.html) – olvasható az MTI közleményében.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Két munkakör

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Családi kedvezmény és családi pótlék

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 június
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink