hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Közeli határidő: egységes kérelmek előzetes ellenőrzése

  • adozona.hu

Az idei évben is az előző évekhez hasonlóan június elején sor kerül az egységes kérelmek előzetes ellenőrzésére, mely a beadott egységes kérelmek pontosítását, illetve a szankciók elkerülését hivatott segíteni – tette közzé honlapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).

A Magyar Államkincstár a már beadott egységes kérelmeket adminisztratív úton ellenőrzi, és az esetlegesen tapasztalt hibákról, hiányosságokról elektronikus úton, ügyfélkapun keresztül tájékoztatja az ügyfeleket, meghatalmazottjaikat/kamarai meghatalmazottjaikat.

Az elektronikus úton, ügyfélkapura megküldött végzés nem számít szabálytalanságról való értesítésnek, így a megjelölt határnapig, de legkésőbb június 20-áig (június 20-át is beleértve) lehet szankciómentesen javítani a Kincstár által megjelölt hibákat, hiányosságokat.

A fent említett ellenőrzések kiterjednek a gazdálkodók eseti túligényléseinek feltárására, azok feloldására. Mindezeken túl egyre fontosabbá válik az, hogy a gazdálkodók megfelelő helyre rajzolják területeiket, tehát ne legyenek rajzaik átfedésben 5 százaléknál vagy 0,1 hektárnál nagyobb mértékben. 2020-tól a kérelmezési adatok pontosságával kapcsolatos esetleges problémák feltárására egyéb, térinformatikai vizsgálat eredményeit is felhasználják, amelyek szintén feltüntetésre kerülnek az előzetes ellenőrzésről szóló végzésekben.

A Kincstár figyelmeztet arra is, ha a tábla az igénylés szempontjából nem támogatható területre fed rá tolerancia felett.

Az ügyfelek értesítést kapnak arra vonatkozóan is, ha az igényelt támogatások tekintetében előírt kötelező mellékletek csatolása nem történt meg, azonban a melléklet tartalmi ellenőrzésére nem kerül sor (például gyepfeltörési engedély), és arról is, ha potenciálisan igényelhető jogcímre az ügyfél esetleg nem nyújtott be kifizetési kérelmet. Ez utóbbi esetekben azonban a pótlásra kizárólag 2022. június 9-ig van lehetőség.

Fontos, hogy a benyújtás során ne a megszokottak alapján járjanak el, hanem gondosan tanulmányozzák a jelzett hibákat, problémákat – hangsúlyozta a NAK közleményében.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Revolut

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Külföldi napidíj, árfolyam 2

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink