hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Júniusban csökkentek a német nagykereskedelmi árak

  • MTI

Júniusban a várakozásokat meghaladó, három éve a legnagyobb mértékben csökkentek a nagykereskedelmi árak Németországban, elsősorban az olajtermékek árcsökkenésének köszönhetően – közölte az MTI.

A német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis csütörtöki jelentése alapján júniusban 2,9 százalékkal estek a nagykereskedelmi árak az egy évvel korábbihoz képest, nagyobb mértékben a várt 1,2 százaléknál és a májusi 2,6 százalékos csökkenésnél.

A júniusi 2,9 százalék a nagykereskedelmi árak legnagyobb éves visszaesése a 2020 júniusi 3,3 százalékos érték óta.

Januárban még 10,6 százalékkal álltak a nagykereskedelmi árak az egy évvel korábbi felett Németországban, majd a növekedés mértéke fokozatosan mérséklődött. Tavaly még minden hónapban kétszámjegyű százalékkal álltak a nagykereskedelmi árak az egy évvel korábbi felett. Ezen belül az olajtermékek ára 60-70 százalékos éves emelkedést is elért.

Az előző havihoz képest 0,2 százalékkal csökkentek a nagykereskedelmi árak júniusban.

A nagykereskedelmi árak júniusi éves mérséklődéséhez az olajtermékek árcsökkenése járult hozzá a legnagyobb mértékben.

Az olajterméke nagykereskedelmi ára júniusban az egy évvel korábbihoz képest 22,7 százalékkal esett, az előző havihoz képest viszont 1,3 százalékkal emelkedett. A hulladék alapanyagok ára 31,7 százalékkal, a gabona, nyersdohány, vetőmagok és takarmányok nagykereskedelmi ára 28,4 százalékkal, az ércek, fémek és félkész fémtermékek ára 20,8 százalékkal csökkent éves bázison.

Emelkedett viszont a gyümölcsök, a zöldségek és a burgonya ára, 29,2 százalékkal, az előző havihoz képest pedig 5,2 százalékkal. Az élő állatok ára 20,7 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest és 1,4 százalékkal a májusihoz képest. Az építőanyagok és ásványi anyagból készült építőelemek nagykereskedelmi ára 7,7 százalékkal nőtt éves bázison és 0,4 százalékkal csökkent havi bázison.

(Az MTI közleményében megjelölt forrás: https://www.destatis.de/DE/Presse/Pressemitteilungen/2023/07/PD23_276_61281.html.)

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Nyugdíjkifizetés

Winkler Róbert

nyugdíjszakértő

Jár-e végkielégítés?

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Orvosi igazolás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink