hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Átlagosan 15-20 százalékot eshet a lakásbiztosítások díja

  • MTI

A lakásbiztosítási ügyfelek 58 százaléka tervezi majd összehasonlítani a lakásbiztosítási kínálatot a márciusi kampányban - derül ki az Insura.hu biztosításközvetítő több mint 8 ezer ember megkérdezésével lefolytatott kutatásából. Az alkuszcég várakozásai szerint a biztosítók között felerősödő verseny hatására 15-20 százalékkal alacsonyabb díj mellett válthatnak szerződést az ügyfelek – ismertette legfrissebb kutatási eredményét a cég pénteken az MTI-vel.

A lakásbiztosítások csaknem 10 százalékát, 300 ezer szerződést is lecserélhetnek az ügyfelek.

Az Insura.hu felmérése azt mutatja, hogy márciusban a lakásbiztosítással rendelkező ügyfelek 55 százaléka az ajánlatok összehasonlítását követően dönt arról, vált-e biztosítást, további 3 százalék mindenképpen váltani szeretne, az összehasonlítás ebben az esetben csupán az új szerződés kiválasztását szolgálja.

A lakásbiztosítási szerződéseket a szükségesnél ritkábban újítják meg: a válaszadók 28 százaléka jelezte azt, hogy lakásbiztosítását 5 évnél is régebben aktualizálta. Ekkora időtávon már jelentős kockázata van annak, hogy a lakás nem a megfelelő értékre van biztosítva – emelte ki a tájékoztató.

Az Insura.hu felmérése szerint a válaszadók 52 százaléka nem tud arról, hogy lakásbiztosítás csak ingóságra is megköthető (például albérlet esetén), és 51 százaléka nem hallottak még a Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosításokról (MFO) sem, amelyek a Magyar Nemzeti Bank standard követelményeinek megfelelő, egyszerűen összehasonlítható termékek, és amelyeket a 14 lakásbiztosítást kínáló biztosító közül 13 is forgalmaz már.

A biztosítók többsége komoly akciókra készül. Különféle díjkedvezmények együttes hatására egyes társaságoknál akár 50 százaléknál is nagyobb díjkedvezmény is elérhető lesz az előzetes információk szerint.

Kozma Gábor, az Insura.hu vezérigazgatója szerint a kampány időszakában 15-20 százalékkal mérséklődhet a lakásbiztosítási átlagdíj, melynek éves mértéke az adataik szerint 2023-ban 48 ezer forint volt – olvasható a közleményben.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

NTAK adatszolgáltatás számlázás esetén

Gyüre Ferenc

adótanácsadó

Megbízási díj

Széles Imre

tb-szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 július
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Együttműködő partnereink