hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Zöld lámpa a magasragú állami tisztviselők béremelésére, másokét elnapolták

  • adozona.hu

Kihirdette Klaus Iohannis államfő szerdán a közalkalmazottak bérezéséről szóló új kerettörvényt, amely 2018 januárjára halasztotta az eredetileg júliusra beígért fontosabb béremeléseket.

A jogszabály hatályba lépéséről szóló szokásos közleményt az elnöki hivatal ezúttal kiegészítette egy állásfoglalással is, amelyben a „jövedelmek fenntartható növekedését” szükségesnek ítélő Iohannis a kormányzó szociálliberális szövetségre hárítja a makrogazdasági egyensúly megőrzésének felelősségét. Az elnök leszögezte: a kormánykoalíciónak úgy kell teljesítenie a béremelésekről szóló választási ígéreteit, hogy az államháztartási hiány ne haladja meg a GDP 3 százalékát.

A szociálliberális parlamenti többség arra számított, hogy a kormány gazdaságpolitikáját rendszeresen bíráló jobboldali államfő visszaküldi majd megfontolásra a parlamentnek a bértörvényt. A kormánypárton belül kirobbant, a Grindeanu-kabinet leváltásába torkollott politikai válság közepette a vakációra készülő parlamentnek nem lett volna ideje a tavaszi ülésszak vége előtt – akár változatlan formában is – még egyszer megszavazni a törvényt, ha Iohannis elutasította volna annak kihirdetését.

A következő öt évben lépcsőzetesen bevezetendő, átlagosan több mint 50 százalékos béremelések többsége januártól kezdődik, amikor az összes közalkalmazott bére 25 százalékkal, 2018 márciusától pedig a tanárok bére további 20, az egészségügyben dolgozóké pedig 75 százalékkal emelkedne Romániában.

Az új bértábla magasabb béreinek bevezetése csak a magas rangú állami tisztségviselők esetében nem szenvedett halasztást. A legnagyobb, több mint 17 ezer lejes (1 millió 120 ezer forint) fizetése az államfőnek lesz, a legnagyobb és legkisebb állami fizetés aránya pedig az eddigi 15-ről 12-re csökken Romániában.

A bukaresti kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) további adócsökkentések és jelentős közalkalmazotti béremelések ígéretével nyert választásokat tavaly decemberben. A nemzetközi pénzintézetek azt kérték Romániától, hogy módosítson az adócsökkentések és közalkalmazotti béremeléseket egyszerre bevezető adópolitikáján, mert becsléseik szerint a román államháztartási hiány idén a hazai össztermék (GDP) 3,7 százalékára, öt éven belül pedig akár 6 százalékára is emelkedhet.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink