hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Vita a repülőgépek székeinek távolságáról

  • MTI

A légügyi hatóságoknak semmi köze nincs ahhoz, hogy a repülőgépeken mekkora a székek közti távolság, ezért a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség azt szeretné, a hatóságok ne szabályozzák azt – mondta Alexandre de Juniac, a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) elnök-vezérigazgatója a szervezet Sydney-ben tartott közgyűlésén.

A vezető ezt annak kapcsán mondta, hogy az amerikai Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) azt tervezi, biztonsági okokra hivatkozva minimum értéket szab a két ülés közti távolságra.

Úgy vélte, nem szabadna megtörténnie, hogy egy légügyi hatóság egyoldalúan megszabja azt, hogy mekkora lehet a legkisebb széktávolság a repülőgépek fedélzetén.

Akbar Al Baker, a szervezet igazgatóságának elnöke, a Qatar Airways vezérigazgatója ehhez hozzátette: ha mindenképpen szabályozni kell a területet, akkor az IATA-nak, mint a légitársaságokat összefogó szervezetnek kellene ezt megtennie.

Közölte továbbá: „teljesen mindegy”, hogy mekkora a széktávolság, az utas a világ legbiztonságosabb eszközében, egy repülőgép ülésében fog utazni, amely akár 6G-s erőhatásnak is képes ellenállni.

Alan Joyce, az ausztrál Qantas légitársaság vezetője ezt kiegészítve úgy foglalt állást, hogy sem az Airbus, sem a Boeing nem fog olyan ülést beszerelni a repülőgépekbe, amely nem felel meg az amerikai Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) és az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) előírásainak.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Telek aktiválása

Nagy Norbert

adószakértő

Családi kedvezmény válás után

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink