hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Világgazdasági kilátások: Németország nyüglődik, az USA éledezik, Magyarország kimászhat a gödörből

  • MTI

Összességében minimálisan javultak a világgazdaság idei kilátásai a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint az előző, januári előrejelzés óta. Magyarországon az idei évre 3,7 százalékos éves átlagos inflációt és 2,2 százalékos GDP-növekedést jósol a szervezet.

Az IMF ma ismertetett Világgazdasági kilátások (World Economic Outlook, WEO) felülvizsgált prognózisa szerint idén a világ egészére számolt bruttó hazai termék (GDP) 3,2 százalékkal nő a januárban várt 3,1 százalékkal szemben, a jövő évi GDP-növekedést továbbra is 3,2 százalékra várja a szervezet. Tavaly ugyancsak 3,2 százalékkal nőtt a világgazdaság.

Magyarország az IMF januári előrejelzésében nem szerepelt. A ma ismertetett becslés szerint a GDP idén 2,2 százalékkal, jövőre 3,3 százalékkal nő a tavalyi 0,9 százalékos csökkenést követően. A jelentés összeállítói szerint Magyarországon az infláció a tavalyi 17,1 százalék után idén 3,7 százalék, jövőre 3,5 százalék lesz, míg a munkanélküliségi ráta a tavalyi 4,1 százalék után 4,4 százalék lesz idén és 4,2 százalék jövőre.

A januári, 1,5 százalékos becsléséhez képest 1,7 százalékra javította a valutaalap a fejlett országok idei növekedésére vonatkozó várakozását a valutaalap, miközben a jövő évi adatot 1,8 százalékon tartotta. Az országcsoport hazai összterméke 1,6 százalékkal nőtt tavaly.

Az euróövezetben a tavalyi 0,4 százalékos GDP-növekedés után idén 0,8 százalékos bővülést vár az IMF, 0,1 százalékponttal alacsonyabbat a januári prognózisban jelzettnél, 2025-ben pedig 1,5 százalékost az év elején becsült 1,7 százalék helyett.

Németország idei növekedési prognózisát 0,3 százalékponttal, 0,2 százalékra rontotta az IMF, a jövő évit pedig ugyancsak 0,3 százalékponttal, 1,3 százalékra fogta vissza. A német GDP tavaly 0,3 százalékkal csökkent.

Az amerikai gazdaság kilátásaival kapcsolatban derűlátóbb az IMF januárhoz képest: az idei GDP-növekedési előrejelzését 0,6 százalékponttal, 2,7 százalékra, a jövő évit pedig 0,2 százalékponttal, 1,9 százalékra javította. Az amerikai GDP tavaly 2,5 százalékkal nőtt.

A fejlődő országokban idén és jövőre egyaránt 4,2 százalékos növekedést vár az IMF. Az idei prognózist 0,1 százalékponttal javították, a jövő évit viszont változatlan szinten tartották a jelentés összeállítói. Az országcsoport GDP-je 4,3 százalékkal bővült tavaly.

Az IMF nem módosította Kína idei és jövő évi növekedésével kapcsolatos előrejelzését januárhoz képest, az ideit 4,6 százalékon, a jövő évit 4,1 százalékon tartotta. Kína gazdasága tavaly 5,2 százalékkal nőtt.

India idei gazdasági növekedése nagyobb lehet a januárban vártnál, a bővülés jócskán meghaladja majd a kínait. Az idei GDP-növekedési kilátást 0,3 százalékponttal, 6,8 százalékra javította fel az IMF, amely a jövő évi előrejelzésén nem változtatott, azt 6,5 százalékon tartotta, miután a tavalyi növekedés 7,8 százalék volt.

Oroszország GDP-je idén 3,2 százalékkal nőhet a januárban várt 2,6 százalék helyett, jövőre pedig 1,8 százalék lehet a gazdasági növekedés a januárban becsült 1,1 százalék helyett. Az orosz GDP tavaly 3,6 százalékkal nőtt.

A világkereskedelmi forgalom tavaly 0,3 százalékkal bővült, az IMF prognózisa szerint idén 3 százalékkal, jövőre 3,3 százalékkal nő. Januári becsléséhez képest az idei és a jövő évi forgalom alakulásával kapcsolatos adatot 0,3 százalékponttal rontotta.

A Brent, a Dubai Fateh és az amerikai WTI nyersolaj árának átlaga 80,59 dollár volt tavaly. Az idén 78,61 dollár, jövőre pedig 73,68 dollár lehet az IMF szerint.

Az IMF a fejlett országokban 2,6 százalékos inflációt vár az idén és 2 százalékost jövőre, ami megegyezett a januári becsléssel. Az euróövezetben idén 2,4 százalékos, jövőre 2,1 százalékos, Japánban az idén 2,2 százalékos, jövőre 2,1 százalékos, az Egyesült Államokba pedig idén 2,9 százalékos, jövőre 2 százalékos inflációra számít az IMF.

A fejlődő országokban az idén 8,3 százalékos, jövőre pedig 6,2 százalékos inflációra számít az IMF, az ideit és a jövő évit egyaránt 0,2 százalékponttal magasabbra várja a januárban jelzettnél.

Tavaly a fejlett országokban 4,6 százakkal, a fejlődő országokban 8,3 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Cégvásárlás

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 október
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink