hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Vasárnapi boltzár: mentességet kérnek a Balatonnál

  • adozona.hu

A helyi önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség (BSZ) levélben fordult Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterhez, kérve, hogy a kiemelt üdülőkörzet május elejétől szeptember végéig mentességet kaphasson a kereskedelmi vállalkozások, üzletek vasárnapi kötelező zárva tartása alól.

Erről Balassa Balázs (független), a BSZ elnöke, Szigliget polgármestere tájékoztatta pénteken az MTI-t. Kifejtette, a BSZ elnöksége a héten hozott határozatot arról, hogy a kormányhoz fordul a mentesség kérésével.

A szervezet elnöke szerint elsősorban nem a multik, hanem a kisüzletek üzemeltetői sérelmezik az új szabályozást. A vonatkozó jogszabály lehetőséget biztosít a 200 négyzetméternél kisebb üzletek vasárnapi nyitva tartására, de csak ott, ahol a család tagjai dolgoznak. Balassa Balázs szerint szükséges lenne megvizsgálni, hogyan terjeszthető ki ez a mentesség az alkalmazottakat foglalkoztató balatoni üzletekre is, hiszen sok esetben megoldhatatlan, hogy egy egész évben nyitva tartó kereskedelmi vállalkozásnál csak a családtagok dolgozzanak minden hétvégén.

Azt is figyelembe kell venni, hogy az üdülőrégióba érkező turisták, nyaralótulajdonosok számára a szabadság időszakában nincs különbség a hétköznap vagy a hétvége között – hangsúlyozta. "Az jó törekvés, hogy a kormány erősíteni kívánja a családi vállalkozások pozícióját, elősegítve a bevételük növekedését, de sajnos a Balaton térségére nem ez a vállalkozói kör a jellemző" – fogalmazott a BSZ elnöke.

Hozzátette, a régió is támogatni kívánja a kormány törekvését, de kéri, hogy ameddig kiépül az a kisüzlet-hálózat az üdülőrégióban, amely biztosítani tudja a szükséges nyári ellátást hétvégenként is, mentesítsék a térséget a vasárnapi zárva tartás szabályozása alól. A BSZ a mentességet minimum öt hónapra kéri, igazodva a balatoni vendégforgalom igényeihez.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Kivaelőleg, veszteségelhatárolás

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Munkáltatói kölcsön elengedése kivás cég esetén

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Leltártöbblet, tárgyi eszköz értékesítése

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2023 február
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 1 2 3 4 5
hirdetÉs