hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Varga: az ingatlanadó és a vagyonadó marad

  • MTI

Az ingatlanadó vagy a vagyonadó kérdése szóba kerülhet az IMF-fel folytatandó tárgyalásokon, de ebben a magyar kormány nem enged - mondta Varga Mihály, a nemzetközi hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter pénteken a tv2 Mokka című műsorában.

Varga Mihály közölte: a tárgyalásokon fel kívánják hívni a figyelmet korábbi hazai alkotmánybírósági döntésekre. Hozzátette: olyan jellegű adót, mint az ingatlanadó, Magyarország jelenleg nem tud bevezetni, mert ehhez nincsenek meg a feltételek, ebben az ügyben alkotmánybírósági döntés is született.

Az egykulcsos adóval kapcsolatban Varga Mihály közölte: Magyarországon 2013-tól lesz tiszta formában egykulcsos az adórendszer. Ezzel kapcsolatban azt kérik az IMF-től, várja meg, hogy 2013-ban ez az adórendszer mit tud teljesíteni.

Felhívta a figyelmet arra, az IMF korábbi szakmai anyagaiban is az szerepel, hogy az egykulcsos adórendszer javítja a gazdaság versenyképességét.

A tárca nélküli miniszter szerint a válság nem tart örökké, és akkor a magyar adórendszer alkalmas lesz arra, hogy a gazdaság gyorsabban növekedjen és több munkahelyet tudjon teremteni.

Varga Mihály megismételte, hogy Magyarország elővigyázatossági hitelt szeretne. Ez olyan hitel, ami "ott van, de nem akarom igénybe venni, nem feltétlenül lesz rá szükség" - mondta.

Úgy fogalmazott, Magyarországnak most nincs szüksége pénzre, az ország finanszírozható, de az európai gazdaság helyzete miatt nem lehet előre látni, hogy ez a későbbiekben nem változik-e.

A tárca nélküli miniszter ismét kijelentette: ősszel - "mire a falevelek lehullanak" - aláírják a megállapodást.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Üzletrész értékesítése kapcsolt vállalkozások között

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Felszámolási eljáráshoz kapcsolódó kérdés

Pölöskei Pálné

adószakértő

Temetési segély

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 október
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink