hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Változik a menetrend az ünnepi időszakban

  • MTI

A közlekedési társaságok járatai karácsonykor és az év végén, újévkor megváltozott rend szerint járnak – közölte a Mávinform szerdán az MTI-vel.

A közlemény szerint december 22-től január 2-ig az utasforgalom szempontjából frekventált napokon a kihasználtabb reggeli és délutáni InterCity vonatok szerelvényei a más hétvégéken megszokottnál több kocsival közlekednek.

Lehetőség szerint további kocsikat is forgalomba állítanak a tervezetten felül, ha az utasforgalom ezt megkívánja tették hozzá.

Jelezték azt is, hogy az Elvirán már figyelhető az adott vonat ülőhely-foglaltsága a helyjegy-eladások alapján.

Hangsúlyozták, hogy érdemes minél előbb elővételben megváltani a menetjegyeket, vagy használni az automatákat és az online jegyvásárlást az Elvirán vagy a MÁV applikációjában is.

December 24-én és 25-én az ünnepnapi, december 26-án a vasárnapi, december 31-én az ünnepnapi, január elsején a vasárnapi, január 2-tól pedig a már megszokott munkanapi menetrend szerint járnak a vonatok.

A Volánbusz helyi és helyközi autóbuszainak közlekedési rendje is változik: csütörtökön munkanapon és a hét utolsó tanítási napján, 22-én a hét utolsó tanítási szünetes munkanapján, 23-án szabadnapon érvényes menetrend szerint indulnak a járatok. December 24-én, szenteste és december 25-én, karácsony első napján munkaszüneti napi menetrendnek megfelelően közlekednek az autóbuszok. December 26-án a hét első tanítási szünetes munkanapját megelőző munkaszüneti nap menetrendje érvényes írták.

A buszok december 27. és 29. között a tanítási szünet munkanapjaira érvényes menetrend szerint közlekednek, míg szerdán a hét első, pénteken a hét utolsó tanítási szünetes munkanapjára meghirdetett menetrend lesz érvényben. December 30-án szabadnapi, december 31-én, szilveszterkor munkaszüneti napi, január 1-jén, újévkor a hét első tanítási szünetes munkanapját megelőző munkaszüneti napnak megfelelő menetrend szerint indulnak a járatok fűzték hozzá.

Január 2. és 5. között a tanítási szünet munkanapjaira érvényes menetrend szerint közlekednek az autóbuszjáratok. Január 6-án szabadnap, 7-én a hét első tanítási és munkanapját megelőző munkaszüneti nap menetrendje érvényes. Január 8-én, hétfőn a hét első munka- és tanítási napjára meghirdetett autóbuszok indulnak.

Felhívták a figyelmet arra, hogy december 24-én és 31-én 16 óra után az autóbuszjáratok többsége, illetve karácsonykor és a két ünnep között számos járat nem közlekedik.

Az áruházak és bevásárlóközpontok december 25-én, 26-án és január 1-jén zárva tartanak, ezért az áruházakat érintő járatok is az ünnepnapi menetrendjük szerint közlekednek ebben az időszakban.

A HÉV december 22-én a tanítási szünet munkanapjain érvényes menetrend szerint közlekedik, míg december 24-én napközben a munkaszüneti napokon érvényes menetrend szerint jár.

A H5-ös, a H6-os, a H8-as és a H9-es HÉV vonalán szenteste 16 óra után is járnak a szerelvények a megszokottnál ritkábban egészen a késő esti üzemzárásig.

December 25-én és 26-án valamennyi HÉV-vonalon a munkaszüneti napi menetrend érvényes; december 27-től 29-ig az évvégi munkanapokon érvényes menetrend szerint járnak a vonatok. A december 31-ről január 1-jére virradó éjszakán valamennyi HÉV-vonalon biztosított az éjszakai közlekedés – áll a közleményben.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Éleslátást biztosító szemüveg adózása

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Üzleti ajándék

Pölöskei Pálné

adószakértő

Családi adókedvezmény

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 október
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink