Változatlan maradt az alapkamat

  • MTI

Mai ülésén sem változtatott a jegybanki alapkamat 6,5 százalékos szintjén mai ülésén a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa. Nem módosult a kamatfolyosó két széle sem: az egynapos (O/N) betéti kamat 5,5 százalék, felső széle, az egynapos (O/N) hitel kamata 7,5 százalék maradt. Legutóbb szeptemberben változott a jegybanki alapkamat, akkor 25 bázispontos csökkentésről határoztak a tanácstagok.

A monetáris tanács megítélése szerint a szigorú monetáris kondíciók fenntartása indokolt – közölte a testület a keddi kamatdöntést követően a jegybank honlapján. Hangsúlyozták, a monetáris tanács elkötelezett az inflációs cél fenntartható elérése mellett. Az inflációs környezetet övező kockázatok, valamint a kereskedelem- és geopolitikai feszültségek továbbra is óvatos és türelmes monetáris politikát tesznek szükségessé.

Az indoklásban kifejtették, az MNB elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása. A jegybank elsődleges céljának veszélyeztetése nélkül támogatja a pénzügyi stabilitás fenntartását, és a kormány gazdaság-, illetve környezeti fenntarthatósággal kapcsolatos politikáját.

Rámutattak arra, hogy az elhúzódó geopolitikai konfliktusok mellett az egyre éleződő kereskedelempolitikai feszültségek általánosan bizonytalan világgazdasági környezetet okoznak. A folyamatosan változó vámpolitikai tervek régiónként eltérő reálgazdasági hatásokkal járnak.

A kereskedelempolitikai feszültségek az Egyesült Államokban az inflációs várakozások fokozódásának irányába hatnak, míg Európában egyelőre mérsékeltebb árhatások várhatók. A romló konjunktúra kilátások mellett az energia- és nyersanyagárak jelentősen csökkentek, ami a globális infláció mérséklődésének irányába hat. A vámbejelentések inflációs várakozásokat emelő hatása, a világpiaci élelmiszerárak folytatódó emelkedése, valamint a piaci szolgáltatások továbbra is magas árdinamikája ugyanakkor felfelé mutató kockázatot jelentenek a monetáris tanács szerint.

A bizonytalanság a pénzügyi piacokon is érdemben növekedett. A vámemelési bejelentéseket követően a részvényindexek jelentősen csökkentek, míg a menedékeszközök árfolyamai emelkedtek. Az amerikai hosszú hozamokat fokozott volatilitás jellemezte, míg az európai hosszú hozamok érdemben mérséklődtek. Az euró számottevően erősödött a dollárral szemben – fűzték hozzá.

A tanácstagok szerint az áremelkedés üteme március után áprilisban is tovább mérséklődik, majd a következő hónapokban várhatóan a jegybanki toleranciasáv felső széle közelében alakul. A világpiaci olajárak csökkenése rövid idő alatt beépül az üzemanyagárakba. Az élelmiszerek esetében az érintett termékkörben az árrések hatósági korlátozása, míg a szolgáltatások körén belül a telekommunikációs és banki szereplők önkéntes árazási vállalásai mérséklik az inflációt. A vámbejelentések eltérő időzítéssel jelentkező és ellentétes irányú hatásai miatt az inflációs előrejelzés pályáját övező kockázatok erősödtek.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Végkielégítés és felmondási idő

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Bizalmi vagyonkezelő – kölcsön

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Bizalmi vagyonkezelő

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 május
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Együttműködő partnereink