hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki késsel támadt a főnökére

  • MTI

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt és börtönbüntetést indítványoz egy férfival szemben, aki késsel támadt főnökére és majdnem megölte, mert az szóvá tette neki, hogy telefonál – közölte az MTI.

A főügyészség pénteki közleménye szerint a 29 éves vádlott építőipari segédmunkásként dolgozott egy V. kerületi felújításon, 2023. május 11-én az esti órákban munka közben leült, és a telefonján beszélni kezdett.

A csapatvezetője, a sértett rászólt, hogy fejezze be a hívást és folytassa a munkát. Emiatt szóváltás alakult ki közöttük, amelynek során a férfi a nála lévő késsel mellkason szúrta a főnökét, aki életveszélyes sérülést szenvedett.

Az Adózóna írásait munkajog témakörben itt olvashatja el.

A Fővárosi Főügyészség a támadót emberölés bűntettének kísérletével vádolta meg, vele szemben börtönbüntetés kiszabását, továbbá azt is indítványozta, hogy a bíróság állapítsa meg, a vádlott nem bocsátható feltételes szabadságra – áll a közleményben.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Saját rezsis beruházás – önszámla áfatartalmának levonhatósága

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

Második terhesség gyed alatt

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Együttműködő partnereink