hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Vádat emeltek egy bérlethamisító páros és társaik ellen

  • MTI

Budapesti IV. és XV. Kerületi Ügyészség vádat emelt egy profi bérlethamisító páros és társaik ellen, akik nagyüzemben árulták a hamis bérleteket – közölte a Fővárosi Főügyészség pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint egy 50 és 47 éves férfi 2020-ban elhatározta, hogy havi Budapest-bérleteket fognak hamisítani és azokat értékesítik. Azt használták ki, hogy a jegy- és bérletkiadó automaták a jegyet, a bérletet és a számlát is hőpapírra nyomtatják, ráadásul az áfás számla mérete megegyezik a bérletével, és egyes vegyszerekkel a szelvények festékrétege torzulás nélkül eltávolítható.

A két férfi több automatából tömegével vásárolt – olykor kedvezményes – jegyeket, majd egyesével igényeltek hozzá áfás számlát valótlan adatokkal.

Az elkövetők több mint 10 000 számlapapírhoz jutottak hozzá, amelyeket vegyszeresen és nyomtatással meghamisítottak és árulni kezdtek.

A vevők tudták, hogy a közlekedési vállalat árainál olcsóbban - 5500-6000 forintért - vásárolt bérletek hamisak - írták.

A rendőrség 2021 augusztusában elfogta a két férfit és tőlük számítógépet, nyomtatót, szkennert, készpénzt, hamis bérleteket és vegyszereket foglalt le.

Az ügynek további hat vádlottja van, akik saját részre is vásároltak és közvetítettek is bérleteket más vevőknek.

A kerületi ügyészség további terhelteket megrovásban részesített vagy velük szemben feltételesen felfüggesztette az eljárást.

A Budapesti IV. és XV. Kerületi Ügyészség a vádlottakat üzletszerűen elkövetett csalásokkal és hamis magánokirat felhasználásával vádolja, és a két hamisítóval és három további vádlottal szemben végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetés és pénzbüntetés, a további vádlottakkal szemben közérdekű munka vagy pénzbüntetés kiszabását indítványozza – áll a közleményben.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Cégvásárlás

Nagy Norbert

adószakértő

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Kkt.-jogviszony

dr. Radics Zsuzsanna

tb-szakértő, jogász

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 október
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink