hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Újabb tranzakciós adó fenyeget, tiltakoznak a franciák

  • MTI/Adózóna

"Óriási kockázatot" jelent az euróövezet több tagországában tervezett pénzügyi tranzakciós adó, amely még a pénzügyi stabilitást is veszélyeztetheti – mondta a hétfői Financial Timesban megjelent nyilatkozatában a francia jegybank kormányzója.

Christian Noyer a londoni gazdasági napilapnak kijelentette, hogy az Európai Bizottság tervezete "teljes felülvizsgálatra szorul".  A tranzakciós adó bevezetésének lehetőségét José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke vetette fel. Az illeték kivetésének célja az lenne, hogy a pénzügyi szektor is kivegye a részét a válság miatt a gazdaságokra nehezedő terhekből.

Egyes tagállamok ellenállása azonban kizárja az új tranzakciós adó uniós szintű meghonosítását, ezért az euróövezet 11 tagországa úgynevezett megerősített együttműködés keretében kezdett hozzá az illeték bevezetésének előkészítéséhez.

Az adó bevezetése azt jelentené, hogy az érintett országok pénzintézetei közötti összes tranzakciót 0,1 százalékos, a származékos ügyleteket pedig 0,01 százalékos adó terhelné, akkor is, ha csak az egyik pénzintézet honos olyan országban, amelyik alkalmazza a tranzakciós adót. Ebből becslések szerint 35 milliárd euró folyhatna be a tagállamok kasszájába.

A francia jegybank vezetője a Financial Timesnak adott interjúban kijelentette: a bizottsági javaslat azzal az óriási kockázattal jár, hogy az adónemet alkalmazó tagországokban csökken a gazdasági teljesítmény, növekszik a kormányzati és a vállalati szektor tőkeköltsége, a kereskedelmi tevékenység jelentős részét a piaci szereplők elviszik ezekből az országokból, és így csökken a piacok likviditása is. Noyer, aki az euróövezeti jegybank (EKB) irányítótestületének is tagja, hozzátette: a jegybankok szempontjából a repópiacok "teljes kiszáradásának" kockázata a fő aggodalomforrás, mivel ez azt jelentené, hogy a monetáris politika transzmissziós funkciója komoly mértékben gyengül, és a pénzügyi stabilitás kockázata sem lenne elhanyagolható.

A francia jegybankelnök szerint nyilvánvalóan a francia kormánynak sem állhatott soha szándékában a francia pénzügyi szektor "teljes szegmenseinek megsemmisítése", munkahelyek tömeges kiszervezése és ezzel az egész francia gazdaság károsítása.

A Financial Times ezzel kapcsolatban megjegyzi, hogy jóllehet az előző francia kormányok az EU-szintű pénzügyi tranzakciós illeték legfőbb szószólói között voltak, a jelenlegi szocialista kormány - a pénzügyi szektor nyomására - az utóbbi hónapokban igyekszik enyhíteni a brüsszeli tervezetet.


 

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Számla befogadása német magánszemélytől

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Áfa-visszaigénylés alanyi/tárgyi mentes kft.-ként

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Fordított áfás számlák, áfabevallás

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink