hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Újabb tanácsadó testületet hozott létre a kormány

  • Adózóna/MTI

A kormány javaslattevő, véleményező és tanácsadói tevékenységet végző testületeként létrehozta a héttagú Nemzeti Turisztikai Tanácsadó Testületet (NTTT) – olvasható a Magyar Közlönyben.

A mai naptól hatályos kormányhatározat értelmében a testület állást foglal a turisztikával és vendéglátással összefüggő, stratégiai jelentőségű kérdésekről, valamint a fejlesztési igények támogathatóságáról. Véleményezi a többi között a kormány-előterjesztések tervezetét, és részt vesz azok közigazgatási egyeztetésében. Állást foglal a kiemelt fejlesztési és innovációs területekről, közreműködik az egységes állami turizmus-fejlesztési koncepció finanszírozási és támogatási rendszerének megvalósításában, illetve együttműködik szakmai egyeztetések lefolytatásával a turisztikai és vendéglátási politika kormányzati szintű operatív és stratégiai döntéseinek előkészítésében. Emellett javaslatot tesz a kormánynak a turizmus és a vendéglátás jogszabályi környezetének kialakítására, módosítására is.

A testület tagjai:

– a turizmussal kapcsolatos állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos,
– az európai uniós források felhasználásáért felelős miniszter,
– a területfejlesztés stratégiai tervezéséért felelős miniszter,
– a turizmusért felelős miniszter,
– az általános politikai koordinációért felelős miniszter
– a külpolitikáért felelős miniszter által kijelölt személy, valamint
– a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója.

Az elnök a turizmussal kapcsolatos állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos.

Az NTTT üléseinek állandó meghívottja a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke által kijelölt személy, a bormarketinget érintő előterjesztés esetén az agrárpolitikáért felelős miniszter által kijelölt személy, valamint a főpolgármester által kijelölt személy.

A testület az ülései előkészítésére, az elé kerülő előterjesztések szakmai véleményezésére és előkészítésére, a szakmai testületekkel való kapcsolattartásra, a tervezett intézkedések előzetes és utólagos hatásvizsgálatában való közreműködésre szakértői munkacsoportot hozhat létre. A szakértői munkacsoport a tagok által kijelölt személyekből áll.

A testület és a szakértői munkacsoport működésével kapcsolatos titkársági feladatokat a Magyar Turisztikai Ügynökség látja el a szervezeti keretein belül.

A tagok és az állandó meghívottak a testületben végzett munkájukért nem részesülnek díjazásban, költségtérítésben.

Érdekesség, hogy az új tanácsadó testület létrehozásáról szóló kormányhatározat éppen attól a naptól hatáyos, amikor az Országgyűlés megszavazta az adótörvény-módosítási csomagot, benne az utolsó pillanatban becsempészett új adóval, a turizmusfejlesztési hozzájárulással, amit a vendéglátóhelyeknek kell majd fizetniük 2018. január 1-jétől kvázi cserébe azért, hogy – legalábbis a most elfogadott törvényjavaslat szerint – 5 százalékra csökken az étkezőhelyi szolgáltatások után fizetendő általános forgalmi adó.

A turizmusfejlesztési hozzájárulásról bővebben itt olvashat: 
Figyelem, új adó a csomagban! Ez az ára az 5 százalékos áfakulcsnak

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Katás egyéni vállalkozó szülése II.

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Talent4U Consulting Bt.

Munkaerő-közvetítés áfa

Bunna Erika

adótanácsadó

Egyéni vállalkozó kapcsoltsága

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2020 szeptember
H K Sze Cs P Sz V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4
hirdetés

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close