hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Újabb ország, ahol betiltják az eldobható műanyagok tárgyakat

  • MTI

Olaszország azt tervezi, hogy betiltja a műanyag poharak, tányérok, evőeszközök és más eldobható műanyag tárgyak használatát 2020 januárjától – közölte Sergio Costa környezetvédelmi miniszter a múlt héten.

A tilalom, amely az Európai Unió vonatkozó javaslataira alapul, kiterjed majd más egyszer használatos műanyagokra, így a szívószálakra, az italkeverőkre és a léggömböket tartó nyélre is.

„A célom az, hogy amennyire csak lehet, megtisztítsuk a tengeri környezetet” – indokolta a döntést Costa a La Repubblica című olasz napilapnak adott interjújában.

„Ennek érdekében először az egyszer használatos műanyagok mennyiségét kell csökkentenünk” – tette hozzá.

Májusban az Európai Bizottság az eldobható műanyag tárgyak európai uniós betiltására szólított fel, hangsúlyozván, hogy a tengerekben lévő szemét több mint 80 százalékát a műanyag teszi ki.

Az olasz tárcavezető bejelentette azt is, hogy 2020-tól megtiltják, hogy a halászhajók visszadobják a hálóikba került hulladékot a tengerekbe, és tilos lesz a mikroműanyag-szemcséket tartalmazó kozmetikai termékek forgalmazása is.

Az intézkedéscsomagot magában foglaló törvény már szinte kész van, a kormánynak kell elfogadni és a parlamentben megszavaztatni – tette hozzá a miniszter.

A mikroműanyagok kicsiny, öt milliméternél rövidebb műanyagszemcsék, amelyek szennyezik a tengereket, és amelyeket a víztisztítók sem képesek kiszűrni a vízből. Nagy veszélyt jelentenek a tenger élővilágára. A kozmetikai ipar a mikroműanyag-szemcséket az arc- és fogkrémekhez alkalmazza dörzsölő hatása miatt.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink