hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Újabb gazdaságvédelmi intézkedések alapozzák meg a jövő évi költségvetést

  • adozona.hu

Az Országgyűlés honlapján elérhető törvényjavaslat számos intézkedése segít abban, hogy a jövő évi költségvetés még erőteljesebben szolgálja a járvány miatt fokozottan szükségessé vált gazdaságvédelmi lépéseket. Az adó- és adminisztrációcsökkentés mellett a kormány lazított az egészségügyi ellátás jogosulatlan igénybevételéhez kapcsolódó szankciórendszeren is, olvasható a Pénzügyminisztérium sajtóközleményében.

Idén megszabadulnak a vállalkozók az egyik legbonyolultabb adminisztrációs terhüktől: a feltöltési kötelezettségtől. Tavaly már nem kellett feltölteni a társasági adót, idén pedig semmilyen adóelőleg-kiegészítési kötelezettség nem terheli a cégeket, a helyi iparűzési adóban is mentesülnek ettől a tehertől. Így a cégek öt hónappal tovább gazdálkodhatnak 80–85 milliárd forinttal, és már a decemberi hajtást sem terheli többé ez az adminisztrációs kötelezettség.

A vállalkozók ezen túl további adóügyi könnyítéssel is számolhatnak. Így például az egyéni vállalkozók a fejlesztési tartalék összegét az eddigi 50 százalék helyett a nyereség teljes összegéig leírhatják. Emellett mintegy 150 ezer vállalkozásnak hoz jelentős adminisztrációsteher-csökkentést az, hogy jövőre az ekáerben (elektronikus közúti áruforgalmi ellenőrző rendszerben) már csak a kockázatos termékek szállítása esetén kell bejelentést tenni.

Az Európai Unióban a magyar közteher-viselési rendszer kéri el az egyik legkisebb összeget azért, hogy az adófizetők hozzáférhessenek az egészségügyi ellátórendszerhez. Tavaly év végén fogadta el a Parlament az egészségügyi járulékok megfizetését igazságosabbá tevő szabályozást. Most a kormány számos módosítást javasol. Egyrészt megduplázta a magánszemélyek számára nyitva álló időt, amíg a jogosultság rendezhető, hiszen a javaslat szerint a korábbi három helyett hat hónapjuk lesz a késedelembe esőknek a fizetési kötelezettségük rendezésére. Másrészt senki nem eshet ki az ellátásra jogosultak köréből csak azért, mert nincs érvényes belföldi lakcíme. Harmadrészt adómentessé vált, ha más (például az előző munkáltató vagy az önkormányzat) megfizeti az érintett helyett az egészségügyi szolgáltatási járulékot, ez ugyanis a magánszemély szja-mentes jövedelme lesz. Negyedrészt az adóhivatalnak újabb szempont alapján is górcső alá kell vennie a magánszemély méltányossági kérelmét, és ha a hatóság szerint fennállhat a szociális rászorultság, akkor erről a járási hivatalt tájékoztatnia kell. A fizetési nehézséggel küzdőknek ez az új intézkedés nagy segítség lehet. Az érintettek válláról nemcsak az anyagi, hanem az adminisztrációs terhet is leveszi, ugyanis a szociálisan rászorultaknak a törvény garantálja az ingyenes állami egészségügyi ellátást éppúgy, mint a nyugdíjasoknak, a diákoknak és a kismamáknak.

Egészségügyi szempontból fontos, hogy ahol van online pénztárgép, ott 2021-től elektronikusan is lehet fizetni. A készpénzen ugyanis – a WHO vizsgálata szerint – a koronavírus akár kilenc napig is életképes maradhat. Az intézkedés a mintegy 60 ezer vállalkozásnak nem jelentene plusz terhet, hiszen a kötelezettségnek nemcsak POS terminállal, hanem az azonnali utalás biztosításával is eleget tehet.

A koronavírus-járvány mutatott rá arra is, hogy érdemes az államháztartási szabályozást is gyorsabbá, átláthatóbbá és rugalmasabbá tenni, ezért az egyes költségvetési fejezeteken belül – a tárcák felelősségének növelése mellett – könnyebb lesz az átcsoportosítás, az egyes támogatási célok rugalmas módosítása, olvasható a közleményben.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink