hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Újabb forduló a NAV kontra Horváth András ügyben

  • MTI

A Fővárosi Főügyészség elutasította a Horváth András volt adóhivatali dolgozónál tartott házkutatás és lefoglalást elrendelő határozat ellen bejelentett panaszt.

A főügyészség hétfői, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a döntés indoka az, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) feljelentésére indult ügyben megállapítható bűncselekmény gyanúja, a lefoglalt dolgok pedig bizonyítékot képezhetnek, ezért a házkutatás és a lefoglalás törvényes és megalapozott volt. 

Ugyanakkor a Fővárosi Főügyészség álláspontja szerint a NAV feljelentése alapján sem személyes adattal visszaélés, sem hivatali visszaélés bűntette nem volt megállapítható, hanem - a nyomozóhatóság minősítésétől eltérően - információs rendszer vagy adat megsértése vétségének gyanúját kelti. Mint írták: a jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a gyanú kizárólag arra vonatkozik, hogy a feljelentett - az adóhatóság munkatársaként - jogosulatlanul gyűjtött, illetve tárolt olyan adatokat, amelyek semmilyen formában nem kapcsolódtak a munkaköréhez. 

Az ügyben a nyomozást a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Korrupció és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya folytatja le - olvasható az ügyészség közleményében. 

Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője az MTI kérdésére azt mondta, az ügyészség kifejezte azt az álláspontját a nyomozóhatóságnak, hogy célszerűbb lett volna a házkutatást és a lefoglalást a Horváth András feljelentése alapján indult alapügyben végrehajtani, ez azonban nem teszi törvénysértővé a nála tett házkutatást és lefoglalást, mivel a NAV feljelentése alapján ez indokolt volt. 

Horváth András korábbi adóhivatali dolgozó november elején tartott sajtótájékoztatóján beszélt arról, hogy nagyobb hazai cégek és multik évente több mint ezermilliárd forint értékben csalnak adót, amihez kormányzati körök támogatásával az adóhatóság is asszisztál. 

A NAV visszautasította a vádat, és rágalmazás miatt feljelentést tett volt munkatársa ellen. Ez alapján a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda december 11-én nyomozást rendelt el visszaélés személyes adattal és hivatali visszaélés bűntett elkövetésének gyanúja miatt. Az eljárás keretében december 19-én házkutatást tartottak Horváth Andrásnál. Az Origo aznapi cikkében azt írta: a rendőrök elvitték Horváth András számítógépének merevlemezét és számos iratot. Horváth András az ATV Egyenes beszéd című műsorában azt mondta: nem készített másolatot, mindent odaadott a nyomozóknak. Hozzátette: a házkutatás során szembesült azzal, hogy három bűncselekmény - személyes adattal való visszaélés, rágalmazás és hivatali visszaélés - ügyében nyomoznak ellene.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Családi kedvezmény érvényesítése önellenőrzéssel

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Telek aktiválása

Nagy Norbert

adószakértő

Családi kedvezmény válás után

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink