hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Újabb fogyasztóbarát otthonbiztosító

  • adozona.hu

Az MNB értesítette az Allianz Hungária Biztosító Zrt.-t a Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítási pályázata pozitív elbírálásáról. Az új konstrukció forgalmazása így akár azonnal elindulhat. A piaci szereplőktől kapott jelzések szerint az év második felében további intézmények tervezik benyújtani a pályázatukat. Rövidesen így a minősített otthonbiztosítások még szélesebb köre elérhetővé válik, sőt a továbbiakban ezek adhatják az új értékesítések jelentős részét, olvasható a jegybank honlapján.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) pozitívan bírálta el a Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítás (MFO) programra pályázatot benyújtó Allianz Hungária Biztosító Zrt. beadványát, s erről értesítette is az intézményt. Mivel a biztosító sikerrel pályázott a minősítés megszerzésére, döntésétől függően akár azonnal – de legkésőbb 60 napon belül – megkezdheti az MNB által jóváhagyott minősített termék forgalmazását.

Piaci jelzések szerint az év második felében további intézmények tervezik pályázatukat benyújtani, s szinte minden hazai lakásbiztosítási terméket értékesítő biztosító tervezi a fogyasztóbarát konstrukcióval történő indulást. Noha egy lakásbiztosítási termék fejlesztésének és egyéb belső folyamatok kialakításának (a termék komplexitása és a járvány okozta helyzet miatt is) jelentős az időigénye, a lassabban startolókhoz képest előnybe kerülnek és piacot hódíthatnak majd az MFO termékükkel gyorsabban megjelenő szereplők. Az MNB várakozásai szerint hamarosan a fogyasztóbarát otthonbiztosítások szélesebb köre is elérhetővé válik az ügyfelek számára.

A fogyasztóbarát otthonbiztosítások ugyanakkora díjért magasabb szintű szolgáltatást nyújtanak az ügyfeleknek, fölösleges többletszolgáltatások és -kiadások nélkül, egyszerűen összehasonlítható módon, miközben a biztosítási szerződés egésze alatt ügyfélbarát kiszolgálást garantálnak. Az MNB pénzügyi stabilitási és fogyasztóvédelmi szempontból is fontosnak tartja, hogy a lakásbiztosítások piacán élénküljön a verseny az ügyfelekért.

A fogyasztóbarát otthonbiztosítás alapcsomagja elemi károkra, s egyéb, a háztartásokat egzisztenciájukban alapvetően veszélyeztető tipikus kockázatokra nyújt fedezetet. Az alapcsomaggal kapcsolatos káresemények tartalmát (szűkített kizárásokkal és mentesülésekkel) az MNB egységesen, kötelezően határozta meg a biztosítóknak, családbarát, zöld és digitális szempontokat is figyelembe véve. Kiegészítő fedezetként a lakáshoz közvetlenül kapcsolódó, gyakoribb káresemények is biztosíthatók, amelyek egységes megnevezését a jegybank határozta meg. Ezeken túl további káresemények biztosítására is vállalkozhat az adott biztosító.

A biztosítóval való kommunikáció, a kárbejelentés és a kárrendezés teljes folyamata digitálisan is végezhető. Az ügyfél egzisztenciális helyzetét fenyegető károk esetén a biztosítók rendkívüli kárfelmérési és kárrendezési eljárást alkalmaznak, valamint kárelőleget nyújtanak. A kárrendezés időtartalma 100 ezer forint alatti kifizetési összegnél maximum 5 munkanap lehet csak. A szerződéses feltételek lehetővé teszik, hogy a szerződő 30 napos felmondási határidővel, a naptári negyedév végére a szerződést felmondja.

A jegybank honlapján új információs felületet – www.mnb.hu/mfo – hozott létre az érdeklődők számára a Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosításra vonatkozó további adatok, információk, kérdések és válaszok bemutatására.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

EU-s számla áfásan

Bunna Erika

adótanácsadó

Magyar–Japán egyezmény

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink