hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Ugrások és visszaesések az építőiparban

  • MTI

Az építőipar termelése 10,2 százalékkal nőtt júniusban az egy évvel korábbival összehasonlítva. Az épületek építése 5,6, az egyéb építmények építése 14,9 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az előző hónaphoz viszonyítva a szezonálisan és munkanappal kiigazított indexek 0,5 százalékos növekedést mutat.

A júniusi növekedési adat idén eddig a legmagasabb, tavaly október óta először kétszámjegyű, és különösen erős ugrás az előző havi szerény, 1,6 százalékos emelkedés után.

Az első fél évben az építőipari termelés 8,0 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit, az épületek építése 4,9, az egyéb építményeké 11,4 százalékkal nőtt.

Júniusban az épületek között az ipari épületek építése volt jelentős. Az egyéb építmények építésének növekedése a korábbi hónapokhoz hasonlóan az ország több területén folyó útépítési, vasút-felújítási munkákkal, valamint közműfejlesztésekkel függött össze – közölte a KSH.

Az építőipar ágazatai közül az épületek építése ágazat termelése 24,7, az egyéb építményeké 15,7 százalékkal emelkedett. Az építőipari termelés több mint 40 százalékát adó speciális szaképítés ágazat termelése 1,3 százalékkal alacsonyabb volt.

Júniusban a megkötött új szerződések volumene 10,4 százalékkal kisebb volt. Az épületek építésére kötött szerződések volumene 8,6, az egyéb építmények építésére vonatkozó új szerződéseké 10,4 százalékkal csökkent.

Az új szerződések elmúlt hónapokban tapasztalt visszaesése következtében az építőipari vállalkozások 2015. június végi szerződésállományának volumene 48,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződéseké 22,0, az egyéb építményeké 54,0 százalékkal kisebb volt.

Az építőipari termelői árak idén a második negyedévben 2,3 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest. Az épületek építése ágazatban, valamint a legnagyobb súlyú, speciális szaképítés ágazatban egyaránt 2,8, az egyéb építmények építése ágazatban 1,3 százalékkal nőttek az árak az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az egyes építményalcsoportokban az áremelkedés 1,8 és 3,2 százalék között szóródott. Az építőipar árai 0,6 százalékkal magasabbak voltak az előző negyedévinél.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Víztakarékossági program

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink