hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Közbeszerzés: lazul a hurok, itt az újabb törvénymódosítás

  • adozona.hu

Jelentősen bővítette a közbeszerzési eljárás lefolytatására kötelezett vállalkozások körét a november elsején hatályba lépett, új közbeszerzési törvény. Tapasztalatok szerint azonban a kis- és középvállalatok nincsenek erre felkészülve, ezért máris módosulnak a mindössze egy hónapja érvényes szabályok.

Mentesülhetnek a közbeszerzési kötelezettség alól azok a vállalkozások, amelyeknél a beszerzés egyedi kormánydöntésben megállapított beruházási-, egyedi munkahely-teremtési, kutatás-fejlesztési és innovációs célú, nagyvállalkozások újraiparosítási célt szolgáló beruházásainak vagy bármely, 2015. november 1. napját megelőzően odaítélt, nem uniós vagy uniós forrásból származó közvetlen támogatásából valósul meg.

A november 1-jén hatályba lépett, új közbeszerzési törvény a nagyobb volumenű építési beruházások, valamint az azokhoz kapcsolódó szolgáltatások megrendelése esetén továbbra is fenntartja a korábbi⃰ – a beszerzés értékéhez viszonyított támogatási intenzitáson alapuló – szabályozást, emellett azonban közbeszerzési eljárás lefolytatására kötelezi azokat a vállalkozásokat is, amelyek beszerzésükhöz legalább 25 millió forint összegű közvetlenül támogatást kapnak.

Mivel változatlanul támogatásnak minősül minden, a beszerzés teljesítéséhez szükséges pénzeszköz vagy egyéb anyagi előny – az adókedvezmény és kezességvállalás kivételével –, a közbeszerzési eljárás lefolytatására kötelezettek köre lényegében majdnem minden költségvetési vagy uniós támogatásból részesülő kedvezményezettre kiterjed.

Wellmann György, a Szecskay Ügyvédi Iroda szakértője szerint a költségvetési és uniós források odaítélése a megváltozott közbeszerzési szabályoktól függetlenül folyamatosan zajlik, és ez komoly problémát jelentene, amennyiben maradna a hatályos jogi szabályozás. A nyertes pályázatok azon kedvezményezettjei, amelyek amúgy nem minősülnének ajánlatkérő szervezetnek, nincsenek felkészülve arra, hogy az elnyert támogatásból megvalósítandó beszerzésüknél közbeszerezési eljárást folytassanak le.

A legtöbb esetben a nyertes pályázó egy általa már kiválasztott áru, vagy szolgáltatás finanszírozása reményében nyújtotta be a pályázatát. Sok esetben a kedvezményezett nem is érdekelt más áru vagy szolgáltatás beszerzésében. A fenti problémakör leginkább a kis- és középvállalkozásokat érinti.

A jogalkotó azonban felismerte, hogy ez a szabályozás sokakat megoldhatatlan helyzet elé állít, ezért kezdeményezte a vonatkozó szabályozás módosítását. A módosító javaslat értelmében a támogatásból megvalósuló beszerzés vonatkozásában nem kell közbeszerzési eljárást lefolytatni, amennyiben a beszerzés:

– egyedi kormánydöntésben megállapított beruházási támogatásból;

– egyedi munkahely-teremtési támogatásból;

– képzési, továbbá tanműhely-létesítési és -fejlesztési támogatásból;

– kutatás-fejlesztési és innovációs célú támogatásból;

– nagyvállalkozások újraiparosítási célt szolgáló beruházásainak támogatásából;

– bármely, 2015. november 1. napját megelőzően odaítélt, nem uniós forrásból származó közvetlen támogatásból, vagy

– bármely, 2015. november 1. napját megelőzően odaítélt, uniós forrásból származó támogatásból valósul meg.

Az Országgyűlés várhatóan 2015. december 14-15. napján szavaz a frissen hatályba lépett közbeszerzési törvény módosításáról.

Wellmann György szerint a törvényjavaslat elfogadásával drasztikusan csökkeni fog azon támogatások köre, amelyek felhasználása érdekében közbeszerzési eljárást lesz köteles lefolytatni a kedvezményezett. A jelenleg folyamatban levő gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (GINOP) több pályázata is ebbe a körbe fog tartozni.

Az uniós vagy nem uniós forrásból megvalósuló támogatás iránti kérelmet benyújtóknak a jövőben érdemes előzetesen tájékozódniuk arról, hogy a megvalósítandó beszerzésük közvetlenül mekkora összegű támogatásban részesülne, ennek megfelelően a jövőben ajánlatkérőnek minősülnek-e az elnyert támogatás tekintetében. Wellmann György kiemeli, hogy nem az elnyert támogatási összegnek kell meghaladnia a 25 millió forintos küszöböt, hanem az adott beszerzésnek kell több mint 25 millió forintos közvetlen támogatásból megvalósulnia.

Következésképpen, ha egy vállalkozás 70 millió forintos támogatást nyer el, de abból számos különálló beszerzést valósít meg, úgy abban az esetben nem feltétlenül lesz köteles közbeszerzési eljárásokat lefolytatni. Az egyes beszerzések vonatkozásában elszámolt támogatás összegét akkor kell egybeszámítani, ha a beszerzések tárgya

– műszaki és gazdasági szempontból funkcionális egységet képező építési beruházás,

– ugyanazon közvetlen cél megvalósítására irányuló szolgáltatás-megrendelés, illetve

– azonos vagy hasonló felhasználásra szánt áru.

Megengedőbb volt a régi szabály

A régi közbeszerzési törvény értelmében a költségvetési, vagy uniós forrást elnyerő pályázóknak a támogatás összegéből megvalósuló beszerzés esetén csak akkor kellett közbeszerzési eljárást lefolytatniuk, ha uniós értékhatárt meghaladó beszerzés esetén a támogatási intenzitás meghaladta az 50 százalékot, a nemzeti értékhatárt meghaladó, de az uniós értékhatárt el nem érő beszerzés esetén pedig a 75 százalékot. A beszerzés értékéhez képest meghatározott támogatási intenzitás viszonylag ritkán haladta meg ezeket az értékeket, így a nagyobb volumenű beruházások kivételével a támogatást elnyerő vállalkozások ritkán szembesültek ezzel a problémával. A vállalkozások többsége ugyanis otthonosan mozog az ajánlattevői pozícióban, azonban az ajánlatkérő szervezetekre irányadó összetett és rigorózus szabályozással értelemszerűen nem volt, és most sincs tisztában.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink