hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Több mint kétmilliárdnyi kárkifizetés a viharszezon felénél

  • adozona.hu

Idén csendesebben indult a viharszezon a tavalyinál. Félidőben a biztosítók általi kárkifizetések összege így is meghaladja már a kétmilliárd forintot, derül ki a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) adatgyűjtéséből.

A MABISZ 2010 óta összesíti a május 1–augusztus 31. közötti nyári viharszezon adatait. Ezen időszak alatt a lakásbiztosítási szerződések alapján összesen egymillió háromszázezret meghaladó lakossági kárbejelentés érkezett a tagjaihoz, amelyek több mint 93 milliárd forintot fizettek ki vihar, felhőszakadás, jégverés, tetőbeázás, villámárvíz stb. címén. Az elmúlt tizenegy év alatt a 2010-es nyári időszak volt a leginkább katasztrófa-sújtott, amikor május-augusztus között 312 ezer kárbejelentésre 30 milliárd forintot fizettek ki a biztosítók – igaz, akkor nagyobb árvizek is voltak az országban. Az évtized közepéig azután 6-8 milliárd forint között mozogtak a kifizetett összegek, azután csendesebb évek következtek (3-4 milliárd forint), majd tavaly ismét gyakrabban csengett a kassza (6,6 milliárd forint).

Két hónap elteltével, az idei viharszezon felénél bízni lehet abban, hogy idén ismét nyugalmasabb lesz a nyaralás időszaka – legalábbis abból kiindulva, hogy az elmúlt években május-júniusban volt a legtöbb kárbejelentés, illetve a kifizetések nagyobb része. Most ebben a két hónapban több mint húszezer bejelentést kaptak a biztosítók, és a becsült kárösszeg (a már kifizetett pénzek és az elbírálás alatti károkra elkülönített tartalékok) meghaladja a 2,1 milliárd forintot. (Ebben az összesítésben nincsenek benne a mezőgazdasági károk és az időjárás következtében az ipari létesítményekben, közintézményekben stb. keletkezett rongálódások.)

A legtöbb kárt vihar, felhőszakadás, redőny és tető sérülése, beázás, jégverés, villámcsapás, idegen tárgy rádőlése okozta. Mindezt egy átlagos szerződés is fedezi, mivel valamennyi lakossági vagyonbiztosítás alapját képezik a tűz- és elemi károk összefoglaló néven említhető kockázatok, úgy mint a tűz, robbanás, villámcsapás, szélvihar, felhőszakadás, jégeső, árvíz, földrengés stb. (A MABISZ a honlapján alapos tájékoztatást nyújt a lakásbiztosítási ismeretekről, tudnivalókról, hasznos tanácsokkal szolgál a szerződések megkötéséhez.) Számos bejelentést fagyasztott élelmiszerek áramszünet miatti megromlása kapcsán tettek, erre – a szerződés típusától függően – kiegészítő nyújthat fedezetet. Az elemi károk kockázatait fedező alapbiztosítások már havi néhány ezer forintért elérhetőek. (Az MNB korábbi statisztikája szerint a lakásbiztosítások átlagára évi 36 ezer forint.) A tizenkét MABISZ-tag már eddig is több tucat, a tűz és elemi károk mellett eltérő fedezeteket kínáló termékkel versengett az ügyfelekért, most pedig már egyre többen jelennek meg a piacon az MNB által jóváhagyott Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítással is.  Az MFO-termékek is széles körben kínálnak fedezetet az esetleges károkra, ami kiegészítő biztosításokkal tovább bővíthető, ügyfélbarát, digitális kapcsolattartást biztosítanak a szerződéskötéstől a kárrendezésig, garantálják a kárrendezési időt és egyszerűsített eljárással rendezik a 100 ezer forint alatti károkat. Az egyes társaságok MFO-termékeinek kínálatát a jegybank összehasonlító oldalán lehet egybevetni.

Az elmúlt két hónapban a lakásbiztosítási szerződésekhez köthető legtöbb bejelentés a megyéket illetően Pestből, Borosod-Abaúj-Zemplénből, Hajdú-Biharból, Baranyából, Bács-Kiskunból, Jásznagykun-Szolnokból, Somogyból, Szabolcs-Szatmárból érkezett, a városok tekintetében pedig Budapestről, Törökszentmiklósról, Pécsről, Szolnokból, Nyíregyházáról, Kecskemétről. Az időjárás okozta károk az elmúlt két hónapban is feltételezhetőleg ennél jóval nagyobbak és földrajzilag is kiterjedtebbek voltak, mivel a több mint négymillió magyarországi lakóingatlannak csak a 72-73 százaléka rendelkezik lakásbiztosítással. A lakásbiztosítási szerződéssel nem rendelkező károsultak veszteségei pedig értelemszerűen nincsenek benne a kárkifizetési statisztikákban.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink