hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

350 háziorvosi és 260 fogorvosi praxis betöltetlen jelenleg

  • MTI/Adózóna

Háziorvosoknak és fogorvosoknak írtak ki megnövelt keretösszegű letelepedési pályázatot 300-nál több háziorvosi és fogorvosi praxis betöltésére. A pályázat célja, hogy betöltsék a több mint egy éve üres 160 háziorvosi és 170 fogorvosi praxist – mondta Kőrösi László, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alap főosztályvezető-helyettese az M1-en.

Letelepedési támogatást azok a háziorvosok és fogorvosok kaphatnak, akik vállalják, hogy betöltenek olyan praxist, amely több mint egy éve üresen áll. 

A fogorvosok ettől az évtől kapcsolódhatnak be a pályázatba, és idén megnövelték a támogatás összegét, amely 12 és 20 millió forint között változik.

Ezt a vissza nem térítendő pénzt az az orvos kaphatja meg, aki vállalja, hogy legalább hat évig biztosítja az ellátást az eddig betöltetlen praxisban. 

A támogatást az orvos szabadon felhasználhatja, vásárolhat belőle autót, lakást, de korábbi diákhitelét is visszafizetheti.

A főosztályvezető hangsúlyozta: a pénz a praxis működtetésének megkezdéséhez nyújt jelentős segítséget. Mint mondta, jelenleg 350 háziorvosi és 260 fogorvosi praxis betöltetlen, de ezek egy része még nem üres egy éve, illetve vannak közöttük túl kicsi praxisok is.

A pályázati rendszer bevezetése óta 90-en nyertek el letelepedésre, 108-an pedig praxisvásárlásra támogatást.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Temetési segély

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Nyílt végű lízing áfa, számvitel

Nagy Norbert

adószakértő

Számlázás borravaló esetén

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 október
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink