hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Több biztosító is vállalja, hogy nem emeli lakásbiztosítási díjait egy évig

  • MTI

Több biztosító is jelezte csatlakozását csütörtökön ahhoz az önkéntes vállaláshoz, hogy egy évig nem emelik lakásbiztosítási díjaikat.

Az Allianz Hungária Zrt. közleménye szerint a Nemzetgazdasági Minisztérium önkéntes díjkorlátozásra irányuló kérésével összhangban a társaság vállalja, hogy a magánszemélyek által 2025. július 1. és 2026. június 30. közötti kockázatviselési kezdettel kötött új lakásbiztosítási szerződéseknél a díj – változatlan feltételek esetén – 2026. június 30-áig nem haladja meg az Allianznál 2024. december 31-én érvényben levő díjszintet. Vállalják emellett, hogy a meglévő, magánszemélyek által kötött lakásbiztosítási szerződések díját a biztosítási fedezet változatlansága esetén nem emelik a 2025. július 1. és 2026. június 30. közé eső biztosítási évfordulóktól számított egyéves periódusban. Ugyanakkor az alulbiztosítottság elkerülése érdekében a biztosítási összegek a szerződési feltételekben meghatározottak szerint követik az előző időszak inflációját. A fenti árkorlátozást az Allianz a 6 százalékot meg nem haladó éves fogyasztói árindex esetén vállalja – közölték.

Az Alfa Biztosító szintén azt jelezte, hogy csatlakozik a lakásbiztosítók önkéntes vállalásához, amelynek célja, hogy a lakásbiztosítással rendelkező magánszemélyek mentesüljenek a biztosítási díjat érintő 12 havi inflációtól, miközben a biztosítási összeg nő. Az Alfa Biztosító is vállalja, hogy a lakosság által kötött új, 2025. július 1. és 2026. június 30. közötti kockázatviselési kezdetű lakásbiztosítási szerződéseknél a díj – változatlan feltételek esetén – nem haladja meg a 2024. december 31-ei díjszintet 2026. június 30-áig. A meglévő, magánszemélyek által kötött lakásbiztosítási szerződések díja a biztosítási fedezet változatlansága esetén nem nő a 2025. július 1. és 2026. június 30. közé eső biztosítási évfordulóktól számított egyéves periódusban. Az alulbiztosítottság elkerülése érdekében a biztosítási összegek a szerződési feltételekben meghatározottak szerint követik az előző időszak inflációját. Ezeket az egyszeri engedményeket a biztosító 6 százalékot meg nem haladó éves fogyasztóiárindex-emelkedés esetén vállalja – tájékoztatta az Alfa Vienna Insurance Group Biztosító Zrt. az MTI-t.

Az UNION Biztosító azt közölte: vállalja, hogy a magánszemélyek által 2025. július 1. és 2026. június 30. közötti kockázatviselési kezdettel kötött új UNION Lakásbiztosítás és UNION Értem Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítás szerződések díjszintje változatlan feltételek esetén nem haladja meg a fenti termékek 2024. december 31-ei díjszintjét 2026. június 30-áig. A biztosító vállalja továbbá, hogy az UNION-nál meglévő, magánszemélyek által kötött lakásbiztosítási szerződések díja a biztosítási fedezet változatlansága esetén nem nő a 2025. július 1. és 2026. június 30. közé eső biztosítási évfordulóktól számított egy évig, ugyanakkor a biztosítási összegek a szerződési feltételekben meghatározott értékkövetés szerint változatlanul emelkednek.

 

 

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

BKV-bérlet

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Kisteherautó után cégautóadó fizetése

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Együttműködő partnereink