hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Takarékszövetkezeti jogutódra vetett ki bírságot az MNB

  • adozona.hu

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma publikált határozatában hárommillió-nyolcszázezer forintra bírságolta a CENTRÁL TAKARÉK Szövetkezetet mint a Mátra Takarékszövetkezet jogutódját. A Hitelintézetnek az MNB kötelezése alapján ez év szeptember végéig kell orvosolnia az általa elkövetett pénzforgalmi jogszabálysértéseket.

Az MNB határozatában megállapította, hogy a CENTRÁL TAKARÉK Szövetkezet mint a Mátra Takarékszövetkezet jogutódja, az MNB tavaly hozott határozatában előírt kötelezettségeinek egy részét határidőre nem, vagy csak részben teljesítette. A Hitelintézet továbbra is megsértette a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló törvény, valamint a pénzforgalom lebonyolításáról szóló 18/2009. (VIII. 6.) MNB rendelet több előírását is. A hitelintézet megsértette – többek között – hatósági átutalási megbízások kezelésére és teljesítésére, a fogyasztókat és a mikrovállalkozásokat védő felelősségi és kárviselési szabályra, a kedvezményezett ügyfelek fizetési számláján történő haladéktalan jóváírásra, valamint az ügyfelek tájékoztatására vonatkozó rendelkezéseket.

A jogsértésekre tekintettel az MNB hárommillió-nyolcszázezer forint összegű bírság megfizetésére, valamint az említett jogszabályoknak való megfelelés biztosítására kötelezte a hitelintézetet, ez utóbbi esetében, 2018. szeptember 30-ai határidővel. Az intézkedés oka, hogy a hitelintézet a korábban előírt határidőre nem tett eleget kötelezettségének, a jogszabálysértő állapot változatlanul, folyamatosan fennáll.

Az MNB a pénzforgalmi ellenőrzési tevékenysége során kiemelten veszi figyelembe az ügyfelek jogainak megsértését. A fizetési lánc két végén álló ügyfelek ugyanis a fizetést illetően nem feltétlenül érintkeznek közvetlenül egymással, így eltérő információjuk van a fizetési műveletek lebonyolításáról, bizonyos adatokkal pedig egyáltalán nem rendelkeznek. Az MNB éppen ezért különösen fontosnak tartja a pénzforgalmi szabályok betartásának ellenőrzését, elítél minden jogszabályszegést és ennek megfelelően a továbbiakban is kellő szigorral fog fellépni a pénzforgalmi szolgáltatást nyújtó intézmények ellenőrzése során.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Cserepótló vétel, illeték

dr. Buzády Csongor, LL.M. (Berlin)

ügyvéd, vállalatfinanszírozási szakjogász

Buzády és Udvari Ügyvédi Iroda, partner

Szerződéskötés

dr. Buzády Csongor, LL.M. (Berlin)

ügyvéd, vállalatfinanszírozási szakjogász

Buzády és Udvari Ügyvédi Iroda, partner

EPR

Tüske Zsuzsanna

vámszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink