hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Szuperszámítógépet helyezett működésbe az EU

  • MTI

A szlovéniai Mariborban indította be az Európai Unió első szuperszámítógépét az Európai Bizottság, a luxembourgi székhelyű európai nagy teljesítményű számítástechnika közös vállalkozással (EuroHPC) és Szlovénia kormányával közösen – közölte ma az uniós bizottság.

A Vega névre keresztelt uniós szuperszámítógép, amelynek számítási teljesítménye 6,9 petaflop, számos területen, egyebek között a gépi tanulás, a mesterséges intelligencia és a nagy teljesítményű adatelemzés területén is támogatni fogja különböző alkalmazások kifejlesztését.

A szuperszámítógép abban is segíteni fogja az európai kutatókat és ipari szereplőket, hogy jelentős előrelépést érjenek el a biomérnöki tudományok, az időjárás-előrejelzés, az éghajlatváltozás elleni küzdelem, a személyre szabott orvoslás, valamint új anyagok és gyógyszerek felfedezése területén.

A tájékoztatás szerint ez az első olyan uniós szuperszámítógép, amelynek beszerzése uniós és tagállami források együttes felhasználásával valósult meg, 17,2 millió euró (mintegy 6,2 milliárd forint) összegű közös beruházás eredményeképpen.

A szlovéniai mellett az EuroHPC támogatásával további hét uniós helyszínen, a bulgáriai Szófiában, a csehországi Ostravában, a finnországi Kajaaniban, az olaszországi Bolognában, a luxembourgi Bissenben, a portugáliai Minhóban és a spanyolországi Barcelonában alakítanak ki szuper-számítástechnikai központot.

Az EuroHPC közös uniós vállalkozás 2018 novemberében jött létre az Európai Bizottság javaslatára és az Európai Unió Tanácsának támogatásával. A EuroHPC közös vállalkozás európai és tagállami erőforrásokat von össze annak érdekében, hogy világszínvonalú szuperszámítógépeket szerezzen be és helyezzen működésbe. Célja, hogy az EU világszínvonalú szuperszámítógépes infrastruktúrával rendelkezzen.

Az uniós bizottság emlékeztetett arra, hogy 2020 szeptemberében új nagy teljesítményű számítástechnikai közös vállalkozásról szóló rendeletre tett javaslatot annak érdekében, hogy fenntartsa és előmozdítsa Európa vezető szerepét a szuper-számítástechnika és a kvantuminformatika területén. A javaslat 8 milliárd euró (mintegy 2,8 ezer milliárd forint) összegű beruházást tenne lehetővé a szuperszámítógépek következő generációjába.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink