hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Szigorúbb környezetvédelmi szabályokat várnának el a magyarok

  • adozona.hu

Szigorúbb közös európai környezetvédelmi jogszabályokat tart szükségesnek az európaiak jelentős többsége ( 83 százaléka), Magyarországon a megkérdezettek 89 százaléka nyilatkozott így – derült ki az Európai Bizottság ma közzétett, környezetvédelemmel összefüggésben készített felméréséből.

A felmérés szerint az Európai Unió egészében az emberek 94 százaléka, a magyar válaszadók 95 százaléka tartja fontosnak a környezet védelmét. Uniós szinten a megkérdezettek 91 százaléka, Magyarországon pedig a 95 százaléka szerint az éghajlatváltozás komoly problémát jelent az unió számára.

Az eredményekből az is kiderült, hogy az európaiak szerint többet kell tenni a környezet védelméért, a felelősséget pedig a nagyvállalatoknak és az iparnak, a tagállami kormányoknak és az EU-nak, valamint maguknak az embereknek megosztva kell viselniük.

A felmérés azt mutatja, hogy a három legfontosabb, környezetvédelemmel összefüggő kérdés, ami az embereket foglalkoztatja, az éghajlatváltozás (EU: 53 százalék, Magyarország: 51 százalék), a hulladéktermelés (EU: 46 százalék, Magyarország: 58 százalék) és a légszennyezés (EU: 46 százalék, Magyarország: 45 százalék).

A válaszadók több mint háromnegyede (EU: 78 százalék, Magyarország: 79 százalék) gondolja úgy, hogy a környezetvédelmi kérdések közvetlen hatással vannak az életére és az egészségére. Túlnyomó többségük (EU: 90 százalék, Magyarország: 87 százalék) aggódik a mindennapok során használt termékekben jelen lévő vegyi anyagok környezetre gyakorolt hatása miatt.

A megkérdezettek csaknem egyöntetűen támogatták a műanyaghulladék mennyiségének csökkentésére és a szemetelés visszaszorítására irányuló intézkedéseket. A válaszadók szerint a termékeket úgy kell megtervezni, hogy az megkönnyítse a műanyagok újrafeldolgozását. Véleményük szerint csökkenteni kell az iparban és kereskedelemben használt műanyag csomagolóanyagok mennyiségét, az embereknek meg kell tanítani, hogyan termelhetnek kevesebb műanyaghulladékot, a helyi hatóságoknak pedig több átvételi helyet kell biztosítaniuk a műanyaghulladék gyűjtésére.

A ruházati iparra vonatkozó kérdésekre adott válaszokból az derült ki, hogy az embereket komolyan aggasztják a környezetvédelemmel és a munkakörülményekkel kapcsolatos problémák. Az uniós állampolgárok szerint kívánatos lenne, ha a ruházati termékek tartósabbak lennének (EU: 88 százalék, Magyarország: 87 százalék), és újrafeldolgozható anyagokból készülnének (EU: 77 százalék, Magyarország: 84 százalék). Ugyanakkor az európaiak 49 százaléka, a magyar válaszadóknak pedig a túlnyomó többsége, 81 százaléka osztja azt a véleményt, hogy a ruházati cikkeket a lehető legalacsonyabb áron kellene elérhetővé tenni, függetlenül attól, hogy azokat milyen munkakörülmények között állították elő, és milyen hatást gyakorolnak a környezetre.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Közhasznú tevékenység adómentessége

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink