hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Százmillió szegény és majd' ugyanennyi tonna étel a kukában az EU-ban

  • MTI

Könnyítene az élelmiszeradományozás szabályain az Európai Unió, ezzel is erősítve az élelmiszerhulladék keletkezése elleni fellépést – közölte az uniós bizottság.

Az Egyesült Nemzetek Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) szerint a világon előállított élelmiszerek körülbelül egyharmada kárba vész vagy kidobják. Az uniós lakosság közel egynegyedét – mintegy 119,1 millió embert – szegénység vagy társadalmi kirekesztettség fenyeget, és közel 42,5 millió ember kétnaponta sem engedhetett meg magának minőségi étkezést. A becslések szerint ugyanakkor évente mintegy 88 millió tonna élelmiszerhulladék keletkezik az unióban, aminek becsült járulékos költsége 143 milliárd euró.

Noha az élelmiszerfelesleg újraelosztása egyre gyakoribb, az élelmiszergyártók és élelmiszer-kiskereskedők pedig hajlandóak a feleslegüket úgynevezett élelmiszerbankoknak és jótékonysági szervezeteknek adományozni, az újra elosztott élelmiszer mennyisége még így is csupán kis töredéke az ehető élelmiszerfelesleg teljes uniós mennyiségének (6,1 millió embernek 535 ezer tonna élelmiszert osztottak ki tavaly).

Az iránymutatás célja az uniós jogszabályok vonatkozó rendelkezéseinek pontosítása, valamint az élelmiszer-újraelosztást a jelenlegi uniós keretszabályozásban akadályozó korlátok felszámolásának segítése. Ezen belül az iránymutatás megpróbálja elősegíteni, hogy az élelmiszerfelesleget biztosítók és átvevők megfeleljenek az uniós szabályozásban rögzített – élelmiszer-biztonságra, élelmiszerhigiéniára, nyomonkövethetőségre, áfaszabályozásra vonatkozó – követelményeknek, és támogatja az élelmiszer újraelosztására vonatkozó uniós szabályok közös értelmezését a tagállamok szabályozó hatóságai részéről.

Az elfogadott iránymutatások – remények szerint – nem csupán az élelmiszeripar és a jótékonysági szervezetek leginkább szükséget szenvedők iránt kifejtett tevékenységét segíti, hanem példamutatóvá válik a nemzeti hatóságok és a gazdasági szereplők számára is, amely az élelmiszeradományozás szabályozásának nemzeti hatáskörű megkönnyítését szolgálhatja uniószerte – közölte a bizottság.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Telek aktiválása

Nagy Norbert

adószakértő

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Családi kedvezmény válás után

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink