hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Súlyos pénzbüntetést kapott egy kínai színésznő adóelkerülésért

  • MTI

Több százmillió jüan pénzbüntetést kapott az egyik legnépszerűbb kínai filmsztár, Fan Ping-ping adóelkerülés és más szabálysértések miatt – számolt be róla szerdán a BBC News.

A számos hollywoodi filmben, köztük a Vasember 3. és az X-Men: Az eljövendő múlt napjaiban is szereplő színésznő három hónappal ezelőtt tűnt el a nyilvánosság elől. A South China Morning Post napilap szerint a színésznőt két hete engedték ki házi őrizetéből, azóta Pekingbe szállították a további nyomozás idejére.

A kínai hatóságok a közelmúltban kezdtek el nyomozni olyan hírességek után, akik gyaníthatóan nem valós bevételeik után adóztak. Néhány filmsztár esetében felmerült, hogy munkáinál két szerződést kötöttek, az egyik tüntette fel a valódi bevételüket, de egy másikat nyújtottak be a hatóságoknak, amely kisebb összegről szólt.

A színésznőt és az általa irányított cégeket most 883 millió jüan (36 milliárd forint) befizetésére kötelezték az elmaradt adók, bírságok és büntetések rendezésére.

A filmcsillag szerdán közösségi oldalán, a Weibón kért bocsánatot: „Az utóbbi időben soha nem érzett fájdalmat élek át. Annyira szégyellem magam azért, amit tettem. Őszintén bocsánatot kérek mindenkitől” – írta.

Fan ügynökét a rendőrség őrizetbe vette a vizsgálat idejére. A színésznő stúdiója korábban azt közölte, hogy Fan sohasem írt alá kettős szerződést.

A 37 éves színésznő hirtelen eltűnése nagy riadalmat keltett rajongói körében. A közösségi médián számos elmélet keringett arról, hogy mi történhetett vele, illetve arról, hogy esetleg letartóztatták.

Fan Kína egyik legbefolyásosabb híressége, tavaly ő vezette a kínai celebek listáját 300 millió jüanos (12 milliárd forintos) bevétellel. A színésznő a tavalyi cannes-i filmfesztivál nemzetközi zsűrijében is helyet kapott.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink