hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Sávos bankadót terveznek a szomszédban

  • MTI/Adózóna

Banki különadó bevezetését javasolja választási programjában a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD), a jelenlegi hárompárti kormánykoalíció legerősebb pártja – közölte Bohuslav Sobotka kormányfő, pártelnök.

Csehországban az idén, nagy valószínűséggel októberben, képviselőházi választást tartanak.

A javaslat a bankok aktívumainak nagyságától függően négy adósávval számol. A legmagasabb, 0,3 százalékos adósáv azokra a bankokra vonatkozna, amelyek eszközállománya meghaladja a 300 milliárd koronát. A legalacsonyabb, 0,05 százalékos adósáv pedig az 50 milliárd koronánál kisebb mérlegfőösszegű pénzintézetekre vonatkozna.

A jobboldali ellenzéki pártok azonnal bírálták az elképzelést, s azt hangsúlyozták, hogy az új adók bevezetése helyett inkább az adórendszert kellene egyszerűsíteni.

A szabályok szerint a bankadó eddig nem függött a pénzintézetek nagyságától. Az új rendszer szerint az államkassza évente több mint 11 milliárd korona (125,5 milliárd forint) bevételi többlethez jutna.

Bohuslav Sobotka felhívta a figyelmet arra, hogy az Európai Unió tagállamainak többségében, összesen 15 országban van banki különadó.

„Szeretnénk, ha a bankok nagyobb mértékben vennék ki részüket a közszféra finanszírozásából. Jelenleg nincs megfelelő mechanizmusunk, amely megakadályozhatná a bankok nyereségének külföldre áramlását” – jelentette ki a miniszterelnök.  Közlése szerint 2000 óta összesen 460 milliárd korona folyt így el Csehországból külföldre.

Csehországban 2016 végén összesen 45 bank működött. Öt banknak – Ceská sporitelna, Komercní banka, CSOB, UniCredit Bank, Raiffeisenbank – volt  300 milliárd koronánál nagyobb  eszközállománya. A cseh bankszektor teljes eszközállománya a jegybank kimutatása szerint 5900 milliárd koronát tett ki. 
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Jogos-e a szervízdíj ilyen formája?

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Adószámos magánszemély adózása

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Egyesület – számlázás

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink