hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Rendkívüli OPEC-ülés: emelkedni kezdett az olajár

  • MTI

Emelkedett a kőolaj ára arra hírre, hogy szombaton tartják az OPEC és a szervezeten kívüliek rendkívüli ülését, ahol várhatóan arról döntenek, hogy fenntartják a termelésvisszafogásról korábban hozott megállapodásukat.

Pénteken háromnegyed kilenckor az északi-tengeri Brentet hordónként 40,36 dolláron jegyezték, ami 37 cent (0,93 százalék) drágulás a csütörtöki záróárához képest.
    
A Brent a héten eddig mintegy 14 százalékkal drágult, hatodik hete tart az áremelkedés.
    
Egy OPEC-forrásra hivatkozva egy algériai tévé azt közölte, hogy szombaton videokonferencián egyeztetnek az OPEC és a szervezeten kívüli olajtermelők az olajtermelés visszafogásáról áprilisban születetett és június végén lejáró megállapodás meghosszabbításáról.
    
Az értesülést nem sokkal később Oroszország megerősítette és bejelentette, hogy közép-európai idő szerint 14 órakor kezdődik az OPEC és tervek szerint rá két órával az OPEC és a szervezeten kívüliek közös megbeszélése.
    
Arról eltérőek az értesülések, hogy mennyi időre hosszabbítanák meg a termelésvisszafogást, egytől három hónapig terjedő időszakról hallani.
    
Az OPEC 14 tagállama és a velük szövetséges tíz ország, élükön Oroszországgal – az OPEC+ néven ismert csoport – április közepén állapodtak meg abban, hogy együttesen, napi 9,7 millió hordóval csökkentik kitermelésüket májusban és júniusban.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Nagyszülői gyed melletti munkavégzés

dr. Radics Zsuzsanna

tb-szakértő, jogász

Kapcsolt vállakozások összeszámítási kérdései

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Munkavégzés előre betervezett állásidő helyett

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, adatvédelmi tisztviselő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2020 július
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
hirdetés

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close