hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Quaestor-botrány: gyorsítaná az eljárást a Fővárosi Főügyészség, lezárná az 50 millió forint alatti ügyeket

  • adozona.hu

Indítványt tett a Fővárosi Főügyészség az eljárás jelentős elhúzódásának elkerülése érdekében a büntetőjogi felelősségre vonást érdemben nem érintő ügyrészek megszüntetésére a Quaestor ügyben – közölte Ibolya Tibor fővárosi főügyész.

A büntetőeljárási törvény úgy rendelkezik, hogy a bíróság az eljárást megszünteti olyan ügy, illetve ügyrész esetében, amely olyan bűncselekmény miatt folyik, aminek a felelősségre vonás szempontjából nincs jelentősége a vád tárgyává tett jelentősebb súlyú bűncselekmény mellett.

A rendelkezés célja a büntetőeljárás egyszerűsítése, ezáltal gyorsításának elősegítése, emellett a pergazdaságosságot is szolgálja, mivel a megszüntetéssel érintett bűncselekmény miatt nem kell bizonyítási eljárást lefolytatni.

A Quaestor ügyben eddig lefolytatott bizonyítási eljárás alapján egyértelmű, hogy az 50 millió forint alatti kárt okozó bűncselekményeket érintő bizonyítás a továbbiakban jelentős időt venne igénybe. A vádemelés óta eltelt időben a szóban forgó bűncselekményekben érintett sértettek döntő többségének, 84 százalékának a büntetőeljárásban figyelembe vehető kára részben vagy teljes egészben megtérült. Ezeknél a cselekményeknél a meg nem térült kár összege a teljes vád tárgyává tett mintegy 72 milliárd forintos elkövetési érték 0,3 százaléka – összegezte a fővárosi főügyész.

Mindezek alapján megállapítható, hogy a Quaestor ügy vádiratának 4. vádpontjában írt bűncselekményeknek a vád tárgyává tett további, jelentősebb tárgyi súlyú bűncselekmények mellett, a terheltek felelősségre vonása szempontjából nincs jelentősége – közölte Ibolya Tibor.

Emiatt a Fővárosi Főügyészség álláspontja szerint ezekben az ügyekben a büntetőeljárás megszüntetésének van helye, ezért erre tett indítványt, az eljárás ésszerű időn belül történő befejezése érdekében. Az eljárás részleges megszüntetése – bűnösség kimondás esetén – a büntetéskiszabási elvekre figyelemmel, érdemben nem befolyásolja a kiszabandó büntetés mértékét.

Az indítványról a Fővárosi Törvényszék dönt.

A Fővárosi Főügyészség a cégcsoport tulajdonosát és vezetőjét, Tarsoly Csabát és tíz társát különösen jelentős kárt okozó, bűnszervezetben elkövetett sikkasztás, csalás és más bűncselekmények elkövetésével vádolta meg, öt vádpontban 5458 rendbeli csalást és sikkasztást rótt a 11 vádlott terhére. A bírósági tárgyalás 2016. június 12-én kezdődött a Fővárosi Törvényszéken.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink