5 találat a(z) Questor cimkére

Quaestor-botrány: gyorsítaná az eljárást a Fővárosi Főügyészség, lezárná az 50 millió forint alatti ügyeket Cikk

Indítványt tett a Fővárosi Főügyészség az eljárás jelentős elhúzódásának elkerülése érdekében a büntetőjogi felelősségre vonást érdemben nem érintő ügyrészek megszüntetésére a Quaestor ügyben – közölte Ibolya Tibor fővárosi főügyész.

Elutasította a brókerbotrány károsultjainak keresetét a Fővárosi Törvényszék Cikk

A Fővárosi Törvényszék részítéletben elutasította az úgynevezett brókerbotrányok károsultjainak keresetét arra, hogy megállapítsa a Magyar Nemzeti Bank (MNB), a Magyar Állam, valamint az Állami Számvevőszék (ÁSZ) felelősségét a nekik okozott károkért – közölte a bíróság az MTI-vel csütörtökön.

72 milliót költöttek hókuszpókuszra Cikk

Újabb bizonyítékokat tártak fel a Questor-ügyben a cégvezetők pénzügyi döntéseiről, ezek szerint a cégcsoport korábbi vezetői – köztük az alapügy vádlottjai – a befektetők pénzének a megtérülését nem az üzleti tervek szerint végzett gazdasági tevékenység eredményétől, hanem részben a természetfeletti erők beavatkozásától, így például hindu tűzszertartástól várták, illetve ezek révén remélték a leleplezés elkerülését is – közölte Ibolya Tibor fővárosi főügyész csütörtökön az MTI-vel.

Új kétéves állampapír jegyezhető mától – Questor-károsultak tüntettek Cikk

Új, kétéves lejáratú állampapírt bocsátott ki az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK), összesen 50 milliárd forint értékben, fix, évi 2,5 százalékos kamattal – jelentette be sajtótájékoztatóján Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. Új pénzügyi terméket hétfőtől lehet megvásárolni a Magyar Államkincstárban, 9 kereskedelmi banknál és több befektetési szolgáltatónál.

Buda-Cash, Questor, nyesz: új szabályok az szja-ban Cikk

A felszámolt pénzügyi intézményekhez és a nyugdíj-előtakarékossági számlához (nyesz) kapcsolódóan módosult július 7-étől a személyi jövedelemadóról szóló törvény – tájékoztatott a NAV.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Képzés költségének elszámolása

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kiva választása – kedvezményezett átalukás – jogutód

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kivás vállalkozás lakóingatlant értékesített

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink