hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Pályázat üdülésre nagyszülőknek és unokáiknak is

  • MTI/Adózóna

Nagyszülők és unokáik, az egyszülős, valamint kétgyermekes családok is pályázhatnak az Erzsébet-program új üdülési kiírásaira, közölte a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány.

Idén először jelentkezhetnek nagyszülők unokáikkal, egyszülős családok és kétgyermekes családok kedvezményes üdülésre az Erzsébet-programban.

A pályázatnyertesek egy hetet pihenhetnek az Erzsébet-programban részt vevő szálláshelyek valamelyikén.

Az újonnan meghirdetett lehetőségeket Gyermeknap alkalmából jelentette be Novák Katalin, család- és ifjúságügyért, valamint nemzetközi ügyekért felelős államtitkár Budapesten. A családok támogatására kiírt pályázatokra június 30-áig lehet jelentkezni.

Regisztrálni most is kizárólag elektronikusan lehet, a www.erzsebetprogram.hu oldalon, ahol egyéni profil létrehozását követően nyújtható be pályázat. Mindhárom kiírás feltételei részletesen olvashatók a program honlapján.

A sikeres pályázat feltétele a pályázati hozzájárulás határidőben történő megfizetése is, legkésőbb 2017. augusztus 10-éig, szállást foglalni ezt követően lehet majd idénre vagy a következő évre.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

EU-s számla áfásan

Bunna Erika

adótanácsadó

Magyar–Japán egyezmény

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink