hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Ötven millió forint csak az adócsalás – elfogták a szökésben lévő gyanúsítottat is

  • adozona.hu

Elfogták egy négy évvel ezelőtti 180 millió forintos költségvetési csalási ügy utolsó gyanúsítottját a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren szerdán – tájékoztatott a Somogy Megyei Főügyészség péntekent.

Azt írták: a gyanú szerint a férfinak másokkal együtt szerepe volt abban, hogy egy Somogy megyei vállalkozás jogosulatlanul szerezhetett támogatást munkahelyteremtésre kiírt pályázaton. A bűncselekményben érintettek célja nem a projekt megvalósítása, hanem kizárólag a pénz megszerzése volt, az összeget az egyik ügyvezető a magánbankszámlájára utalta.

Az ügy hat szereplője közül négyet a bíróság tavaly októberben jogerősen végrehajtandó szabadságvesztésre ítélt. Az akkor még ismeretlen helyen tartózkodó két társuk egyikét tavaly októberben fogták el, azóta vádat is emeltek ellene, az utolsó gyanúsított pedig most került rendőrkézre.

A férfit, akivel szemben mintegy 50 millió forint vagyoni hátrányt okozó adócsalás miatt is nyomoznak, a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink