hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Ösztöndíjpályázat kiemelkedően teljesítő diákhiteles hallgatóknak

  • MTI

Ösztöndíjpályázatot hirdet a Diákhitel Központ, a nyertesek 10 hónapon át havi 70 ezer forintot kapnak. A felhívásra május 4-éig lehet jelentkezni.

A központ közleménye szerint minden olyan 45 év alatti, nappali tagozatos, aktív vagy passzív hallgatói jogviszonnyal rendelkező egyetemista, főiskolás jelentkezhet, aki hatályos diákhitel szerződéssel rendelkezik. Feltétel az is, hogy az adott hallgatónak legyen már legalább két lezárt féléve. Nyelvvizsgák, kutatói munka, közéleti tevékenység és sport eredmény plusz pontokat hozhat.

Az általános pályázati feltételek között szerepel még a magyar állampolgárság, illetve két lezárt félévben a legalább 4,00-es korrigált kreditindex is.

Az érvényes pályázathoz be kell nyújtani egy bemutatkozó levelet, a Diákhitel szerződésének szerződésszámát (Diákhitel1 vagy Diákhitel2), a tanulmányi átlagot igazoló index-másolatot, illetve a plusz pontokat igazoló dokumentumokat. A Diákhitel Központ 2018. május 4-ig várja a hallgatók jelentkezését. A 14 győztes pályázó a 2108/19-es tanévben összesen 700 ezer, vagyis 10 hónapon keresztül havi 70 ezer forintot kap.

A formai szempontok alapján előszűrt érvényes pályázatokat egy háromtagú szakmai bizottság, a diákhitel szakmai grémium értékeli, és javaslatot tesz a nyertesekre, az objektivitást szem előtt tartó értékelési szempontrendszer alapján.

A Diákhitel Központ tavalyi pályázatára több mint 300 hallgató jelentkezett, az ösztöndíjasok között olajmérnököt, biológust, fizikust, jogász hallgatót, vidéki és fővárosi, első és másod, diplomást is díjazott a társaság. A nyertesek közül többen köztársasági ösztöndíjasok, az Országos Tudományos Diákköri Konferencia előkelő helyezettjei, társ- vagy önálló szerzők, tudományos kutatások résztvevői voltak – írták.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

EU-s számla áfásan

Bunna Erika

adótanácsadó

Magyar–Japán egyezmény

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink