hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Oltalmat kapnak a minőségi magyar borok

  • MTI

Jelentős gazdasági károkat okoznak az Európába beáramló és a világban megtalálható hamis borok, ezért nemzetgazdasági érdek, hogy a hazai termesztők a különböző oltalmakkal meg tudják védeni a minőségi magyar borokat, borászati technológiákat – közölte mai sajtótájékoztatóján Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának (SZTNH) elnöke.

Az SZTNH tíz olyan oltalmi formát biztosít a hazai borászatok számára, amely valamilyen formában meg tudja védeni az adott terméket, illetve az ahhoz kapcsolódó szellemi tulajdont. Hatáskörük kiterjed a növényfajta oltalomtól kezdve egészen a különböző szőlészeti-borászati technológiákhoz, berendezésekhez kapcsolódó használati mintákra, szabadalmi bejelentésekre, valamint védjegyoltalmakra, földrajzi árujelzők mentén megvalósuló oltalmazásokra is – magyarázta Pomázi Gyula.

Elmondta: évente 150-180, borászatokkal összefüggő védjegykérelem érkezik a hivatalhoz, egyebek mellett az üvegre, a címkére, a névre, a logóra. A borászatoknak is lehetőségük van arra, hogy az iparjogvédelmi pályázatból igényeljenek forrást, támogatást. Ezáltal díjmentesen vehetők igénybe azon, a hivatal által kínált oltalmazási szolgáltatások, amelyek biztosítják mind a hazai, mind a nemzetközi piacra lépés lehetőségét.   

Az összes magyar bortermelő vidéken 32 magyar eredetmegjelölést és hat nagy földrajzi árujelző rendszert tartanak számon, ezek értékére mindenképpen vigyázni kell – emelte ki a SZTNH elnöke.

Kitért arra is, hogy Európában minden ötödik bor hamis, évente 800 milliárd forintnak megfelelő kárt okoz a hamis borok értékesítése az Európai Unió (EU) borágazatának, ez a veszteség a teljes uniós borágazat bevételének az 5 százalékát teszi ki. Az unió tagállamaiban foglalkoznak ezzel a problémával, különösen a nagy borfogyasztó országokban, Franciaországban, Németországban, Olaszországban. Főleg Ázsiából, illetve az arab területekről érkeznek az EU-ba hamis termékek különböző közvetítő országokon – például Albánián, Marokkón, Hongkongon, Szingapúron vagy Ukrajnán – keresztül.

Sebestyén Csilla nemzetközi borakadémikus szerint a borásztársadalom feladata, hogy Magyarország borvidékeit feltegyék a világ bortérképére, ami csak a minőséggel érhető el. Emellett fontos, hogy a fiatalokat kulturált borfogyasztásra neveljék, megmutassák nekik a minőségi borokban rejlő értéket.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Reklámajándék 2.

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Eltulajdonított eszköz

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Meghiúsult tárgyieszköz-értékesítés

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2020 szeptember
H K Sze Cs P Sz V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4
hirdetés

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close