hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Olasz büdzsé: Brüsszel kedden dönt a további lépésekről

  • MTI

Az Európai Bizottság megkapta határidőre a római kormány levelét, és annak alapján kedden dönt a következő lépésekről az aggályosnak tartott jövő évi olasz költségvetési tervezettel kapcsolatban – közölte a brüsszeli testület szóvivője hétfőn.

Sajtótájékoztatóján Margarítisz Szkínász szóvivő elmondta, hogy a bizottság tagjai kedden megvitatják az ügyet, és utána döntenek arról, hogy miként járjanak el.

Olaszországnak hétfő délig kellett válaszolni a jövő évi büdzsével kapcsolatos brüsszeli aggályokra. A levélben Giovanni Tria olasz gazdasági miniszter azt írta: „tisztában vannak vele, hogy olyan költségvetés-politikai utat választottak, amely nincs összhangban az európai uniós szabályokkal”.

Az olasz kormány elődjénél lényegesen nagyobb költségvetési hiánycélt tűzött ki a következő három évre, és ezzel konfrontációs pályára helyezkedett az Európai Bizottsággal szemben, nyugtalanságot okozva egyúttal a pénzügyi befektetők körében.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink