hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Októbertől 15 milliárdos továbbképzési keretre lehet pályázni

  • adozona.hu

Október elsejétől pályázhatnak a vállalkozások munkavállalóik továbbképzésére a vállalati belső képzési programban – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára szerdán, a kis- és középvállalkozásokat segítő országos szakmai roadshow kecskeméti állomásán.

György László a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara székházában tartott eseményen elmondta: a gazdaság újraindítása során meghirdették a 70 milliárd forintos vállalati belső képzési programot, október elsejétől az első 15 milliárd forintos keretre lehet pályázni, olvasható az ITM honlapján.

Kifejtette: csaknem félmillió forintot is kaphat egy munkáltató egy-egy munkavállalója után, ennek két feltétele van. Az egyik, hogy a vállalkozók tovább foglalkoztassák a munkavállalóikat legalább egy évvel. A másik, hogy a minimálbér növekedési üteménél gyorsabb ütemben emeljék dolgozóik bérét. A két feltétel teljesülése esetén nem kell visszafizetni a támogatást.

A kevesebb mint ötven munkavállalót foglalkoztató vállalkozások 70 százalékos. a közepes méretű vállalkozások 60 százalékos, míg a nagyok 50 százalékos támogatási intenzitás mellett vehetik igénybe a képzési támogatást.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Elektronikus számlázás

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Családi pótlék / koszovói állampogár

Széles Imre

tb-szakértő

Kapcsolt vállalkozások minősítése

dr. Buzády Csongor, LL.M. (Berlin)

ügyvéd, vállalatfinanszírozási szakjogász

Buzády és Udvari Ügyvédi Iroda, partner

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Együttműködő partnereink