hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Nyolcmilliárd forint értékű hamis márkajelzésű ruhát talált a NAV

  • MTI

Mintegy 50 ezer hamis márkajelzésű ruhát, cipőt és kiegészítőt találtak egy teherautóban Nagylaknál 8,5 milliárd forint értékben a pénzügyőrök – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-t.

Némedi-Varga Éva, a NAV Csongrád-Csanád megyei adó- és vámigazgatóságának referense közölte: a pénzügyőrök egy belépésre jelentkező magyar kamiont ellenőriztek Nagylaknál. A sofőr ruházati termékeket szállított Törökországból Belgiumba. A rakomány átvizsgálásakor csaknem 50 ezer, különféle luxusmárka jelzésével ellátott cipőt és felsőruházati terméket, valamint kiegészítőt – sapkát, sálat, tárcát, táskát, zoknit – pakoltak ki a raktérből.
    
A sofőr a szállítmány származását nem tudta igazolni. Az előzetes szakértői vélemény szerint valamennyi ruha és kiegészítő hamisítvány, amelyeket a védjegy tulajdonosának engedélye nélkül akartak forgalomba hozni – tudatta.
    
A pénzügyőrök lefoglalták a több mint 8,5 milliárd forint becsült értékű hamis árut.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Beruházás bérleti díj fejében

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Külföldi jógatábor

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink