hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Nyári diákmunka: 14 százalékkal nőnek az órabérek tavalyhoz képest

  • adozona.hu

Június kezdetére az érintett cégek többsége már meghirdette, mely pozíciókra keres diákmunkásokat az idei nyári szezonban. Az ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezet adatai szerint a munkáltatók vendéglátási, idegenforgalmi munkára átlagosan 1800 forintos órabért kínálnak, adminisztrációs feladatok és irodai asszisztencia esetében 1900 forintra, míg gyártási, logisztikai és kereskedelmi feladatok ellátása során 1950–2000 forint közötti órabérre számíthatnak a jelentkezők. Ennél magasabb órabérre főként azok a diákok pályázhatnak, akiket üzleti kiszolgáló központokban vagy call centerekben alkalmaznak – itt 2100 forint az átlagosan megkereshető órabér –, az IT-területen pedig ez az átlag már a 2500 forintot is meghaladja.

A diákmunkát erős szezonalitás jellemzi. Nyáron számos szektorban, így például a kereskedelemben, illetve a gyártás területén a nyári szabadságok tömeges kiadása miatt tervezhetően megnő a diákok iránti igény, hiszen az időszakos helyettesítések megoldásának továbbra is ez a legkézenfekvőbb módja. A mezőgazdaságban, illetve a rendezvényekhez és vendéglátáshoz kapcsolódó feladatok területén pedig a csúcsszezon generál jelentős plusz keresletet. A rendezvényekhez, fesztiválokhoz kapcsolódó munkák eleve igen népszerűek a diákok körében, hiszen amellett, hogy ingyenes részvételt biztosítanak egy-egy, a korosztály széles körében népszerű eseményen, még jövedelmet is biztosítanak. Egyes területeken, így például a fizikai munkavégzés a logisztika, raktározás, a call center és az IT esetében ugyanakkor nem csupán szezonális, hanem folyamatosan magasabb szintű a kereslet a korábbiaknál.

2024 első négy hónapjában 2050 forint volt az általunk közvetített diákok átlagos órabére, ami 14 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi 1800 forintos szintet – emelte ki Pénzes Lili, a Trenkwalder diáküzletágának operatív vezetője. – A növekedést egyrészt a minimálbér és a garantált bérminimum emelkedése okozza, másrészt a munkáltatók gyakran törekednek is arra, hogy versenyképes bérekkel vonzzák be a diákokat. A nyári időszakra kínált alapórabéreket számos esetben teszik még vonzóbbá olyan kiegészítő juttatásokkal, mint a műszakpótlék, a heti minimum 2–3 műszak esetén járó jelenléti bónuszok, vagy éppen céges busszal történő szállítás a lakóhely és a munkahely között. Emellett egyre több helyen érhető el a diákok számára a hibrid munkavégzés lehetősége, ami érezhetően elősegíti a Z generáció munkaerőpiaci integrációját.”

A diákmunkával elérhető jövedelem vonzerejét az is növeli, hogy 2022 óta szja-mentes a 25 év alatti munkavállalók jövedelme. Ez azt jelenti, hogy például egy diákszövetkezetben foglalkoztatott tanuló teljes egészében megkaphatja a bruttó órabérét, ami a jelenlegi átlagot jelentő 2050 forint esetében 308 forinttal nagyobb jövedelmet jelent óránként.

Bár már javában zajlik a jelentkezés a felajánlott pozíciókra, aki a tanulmányi szünetben szeretne munkát vállalni, egyelőre még rengeteg lehetőség között válogathat. A jelentkezés során komoly előnyt jelent, ha valaki – a jellemzően heti 20–25 órára vállalt – munkaidejének beosztásával rugalmasan tud alkalmazkodni a foglalkoztató cég igényeihez.

„Észrevehető, hogy a cégek idén érezhetően kevesebb diákmunkást keresnek olyan egyszerűbb munkakörökre, amelyben könnyen megoldható az automatizálás, mint akár egy évvel korábban. A mesterséges intelligencia tavalyi berobbanása óta egyre több cég kezdte bizonyos munkafolyamatait racionalizálni az új lehetőség alkalmazásával, ennek a változásnak pedig már egyre érezhetőbbek a hatásai” – mutat rá egy érdekes aktualitásra Trenkwalder szakembere.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Kapcsolt vállalkozások minősítése

dr. Buzády Csongor, LL.M. (Berlin)

ügyvéd, vállalatfinanszírozási szakjogász

Buzády és Udvari Ügyvédi Iroda, partner

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Együttműködő partnereink