hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Nettó átlagkereset: kedvezményekkel havi 295 ezer forint fölött, a KSH szerint

  • adozona.hu

Májusban 8,2 százalékkal nőttek a keresetek az egy évvel korábbihoz képest. A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 431 600 forint, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 287 000 forint volt – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélkül számolt, rendszeres bruttó átlagkereset 402 900 forintra becsülhető, 7,8 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban.

A kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 295 800 forintot ért el, szintén 7,8 százalékkal emelkedett.

A bruttó keresetek a vállalkozások körében 6,7 százalékkal, a költségvetésben – az egyes előmeneteli rendszerek ütemezett béremeléseivel összefüggésben – ezt jelentősen meghaladóan, 10,6 százalékkal nőttek.

Az év első öt hónapjában a bruttó átlagkereset 426 600, a nettó átlagkereset 283 700 forintot ért el, mindkettő 9,4 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Kockázati biztosítás egyéni vállalkozó esetén

Szarvas Imréné

könyvvizsgáló, adószakértő, könyvelő

Katás vállalkozó tárgyieszköz-vásárlás

Szipszer Tamás

adószakértő

Kilépés kata alól

Szipszer Tamás

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2021 december
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
hirdetÉs