hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Nem drágul jövőre a közösségi közlekedés

  • lapszemle

Nem tervez változást a helyközi személyszállítási közszolgáltatás tarifáiban és a fizetős úthálózat használati díjaiban a jövő év elejétől a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium – írja a vg.hu.

Nő az infláció, az idei éves átlag 2,3 százalék után jövőre 3 százalék fölé kerülhet, január 1-jétől pedig az M85-ös út Csornát elkerülő második és az M35-ös Debrecen utáni folytatásának első ütemével bővül a fizetős utak köre.

A kabinet mégis folytatja korábbi gyakorlatát, vagyis változatlan szinten hagyja a közösségi közlekedés, tehát a vasút, a távolsági autóbuszok, a gyorsforgalmi utak használatáért fizetendő díjakat – közölte a Világgazdasággal a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.

A tárca egyúttal emlékeztetett: az e-matricák ára legutóbb 2012 januárjában nőtt, az euró-forint árfolyam változásához igazodva, átlagosan 7,5 százalékkal. A vasúti és autóbuszos alaptarifák érdemben 2010 februárja óta nem módosultak, akkor a jegyek ára 15, a bérleteké 10 százalékkal emelkedett – olvasható a Világgazdaságban.

A teljes cikk itt elérhető.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink