hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

NAV-tájékoztató: az utasforgalomra vonatkozó vám- és egyéb szabályok 2021-ben

  • adozona.hu

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján megjelent tájékoztató arra hívja fel a figyelmet, hogy az Európai Unión belül, vagy nem uniós államból (harmadik ország) az Európai Unióba utazóknak milyen szabályokra kell odafigyelniük. Érdekesség, hogy a tájékoztató második felében az anyag koreai nyelven is megtalálható.

A NAV-tájékoztató az alábbi fejezetekből áll:

I. Az Európai Unión belül utazókra vonatkozó szabályok

Az Európai Unió szabályai biztosítják az áruk szabad mozgását a tagállamok között. Ez azt jelenti, hogy Magyarországról egy másik tagállamba történő árukivitelhez, illetve onnan Magyarországra történő árubehozatalhoz nem kapcsolódik vámeljárás.

Az utazáskor magáncélra – személyes használatra, ajándékba – vásárolt, nem kereskedelmi jellegű áruk kivitele, behozatala nincs korlátozva. Előfordulhat azonban, hogy bizonyos áruk, például:
♦ a kedvtelésből tartott állatok, 
♦ vadászfegyverek, 
♦ alkohol,
♦ dohánytermék, 
♦ kábítószer-tartalmú gyógyszerek stb.
Európai Unión belüli szállítása korlátozásokhoz, illetve speciális engedélyekhez kötött. Ezekről a szabályokról külön fejezetben lesz szó.

II. Az Európai Unión kívülről (harmadik országból) Magyarországra érkezőkre vonatkozó szabályok
III. Egyes termékekre vonatkozó speciális szabályok
IV. Készpénzbejelentési kötelezettség az Európai Unió külső határain
V. Az Európai Unió területéről külföldi utas által kivitt termék értékesítéséhez kapcsolódó adómentesség

A tájékoztató teljes anyaga itt érhető el.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Kft. és őstermeői tevékenység

Szarvas Imréné

könyvvizsgáló, adószakértő, könyvelő

Kattás ev. mezőgazdasági kompenzációs rendszer mellett

Szarvas Imréné

könyvvizsgáló, adószakértő, könyvelő

Adószámos magánszemély

Szarvas Imréné

könyvvizsgáló, adószakértő, könyvelő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2021 december
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
hirdetÉs